Választások: Bemutatjuk Szolnok 10. választókerületének jelöltjeit

Megosztás

Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. Ezúttal a 10. választókerület következik, ahol Dr. Póta Sándor és Miskolczi László között mindössze négy szavazat döntött a Fideszes Póta javára. Míg öt évvel ezelőtt az összellenzék támogatását élvezhette Miskolczi, most csupán az LMP áll mögötte. Az új induló pedig Lendvay Tamás lehet a Tegyünk Szolnokért Egyesület képviseletében.

A választókerületben közel 4500 szavazati joggal rendelkező szolnoki lakos van. A Mártírok útjától a Thököly útig terül el hosszában, és olyan városrészeket érint, mint a Kamaraváros és a Nagyváros.A Tiszavirág hídban, a Tiszai Hajósok terében, a Szolnok Plázában, a Belvárosi Nagytemplomban, az Agórában az a közös, hogy mind a 10. választókerület területén találhatóak.

Dr. Póta Sándor családapa, fogorvos, szájsebész főorvos. Hét ciklus óta képviseli a belvárosban élők érdekeit a közgyűlésen. Úgy véli, az őszinte kommunikáció és a kölcsönös bizalom híveként, jó kapcsolatot alakított ki a szolnoki lakosokkal. A körzet szerinte érezhetően fejlődött, bővült és korszerűsödött az utóbbi években. Szalay Ferenc közös Facebook-videóban kiemelte, hogy Póta bölcsességéhez, élettapasztalatához komoly szakmai tudás párosul.

Dr. Póta Sándor munkáját mindenütt látni, az Eötvös téri park, az ottani nagyszerű játszótér, a gyönyörűen megújult Kápolna úti kis templom, vagy az úgynevezett szegényházi templom, az új Humán Szolgáltató Központ a Levente úton, s még hosszan sorolhatnánk körzete eredményeit. Aligha véletlen, hogy egyre több társasház épül errefelé, egyre többen választják ezt a környéket otthonukul – írja Szalay egy másik posztjában.

A sok fejlesztés mellett nem jelenthetjük ki, hogy a belvárosban nem rejlik több kiaknázatlan lehetőség. Korábban írtunk arról, hogy rengeteg a körzetben a kiadó üzlethelyiség. Pár nappal ezelőtt pedig a méltatlan állapotok fogadtak minket a nyilvános, fizetős mosdóban a Hild János tértől nem messze. Nem szabad megfeledkeznünk a rengeteg hajléktalanról a körzetben, akiknek a segítése, elhelyezése mindenki közös érdeke.

A 10. választókerület képe

Miskolczi László politikai útja elég kacskaringós, váratlan eseményekben nem szűkölködik. A volt alpolgármester nem olyan régen még a Momentum polgármesterjelöltje volt, majd visszaléptették. Ezután kereste meg az LMP egy olyan ajánlattal, amire nem tudott nemet mondani. Így lett a 10. választókerület képviselőjelöltje. A LMP indulóját egyébként az elsöprő 2022-es Fidesz-tarolás és lassú ellenzéki átrendeződés után váltották le alpolgármesteri pozíciójából, az ex-momentumos Szekeres Éva képviselő, (válása után Bóka Éva( arra hivatkozva, hogy az alpolgármester munkája felesleges.

Miskolczi egyébként 2012 óta foglalkozik helyi politikával, tősgyökeres szolnoki, büszke családapa. Korábban írtunk arról, hogy gyereke vesetranszplantáción esett át, ő volt a donor. Szerencsére a műtét jól sikerült, sőt, azóta sorra nyeri a diákolimpiákat a lánya. Ami a poltikai terveit illeti, Miskolczi szeretné felújítani és igényekhez igazítani a rossz állapotban lévő buszmegállókat. Rendbetenné a járdákat, utakat, amelyek sajnos a tizedik választókerületben sok helyen szorulnak javításra. A csatornázást is kardinális problémának tartja, ami miatt sokszor úszik a Baross út. Felújítaná a jelenleg magántulajdonban lévő Eötvös téri Víztornyot. Megszüntetné az illegális hulladéklerakóhelyeket. Facebook oldalán gyakran mutat rá posztjaiban Szolnok hiányosságaira, anomáliáira, nagyon reméljük, hogy megoldást is tud kínálni rájuk.

Lendvay Tamás a Tegyünk Szolnokért Egyesület képviselőjelöltje. A Magtár épülete előtt arról beszél a kampányfilmjében, hogy legfőbb feladatának tekinti, megszépüljön a belváros. További konkrétumokat nem tudni a terveiről. Aktív online jelenléte főként Györfi Mihály videóinak a megosztásából áll.

A választókerület további képviselőjelöltjeiről nem találtunk érdemi közéleti információt: Herczegh Klára Terézia – Munkáspárt, Kovács Balázs Mi Hazánk, Kontra István – MDSZ.

Szavazóhelyiségek:
Szolnok, 002. számú szavazókör, Templom út 6., (Szegő Gábor Általános Iskola)
Szolnok, 003. számú szavazókör, Petőfi Sándor u. 1., (SZSZC PS. Ép. és Faip. SZI)
Szolnok, 013. számú szavazókör, Baross utca 43., (SZSZC Vás. Pál Két Tan. Ny. Tec)
Szolnok, 025. számú szavazókör, Hild tér 1., (Aba-Novák Agóra Kulturális Központ)
Szolnok, 026. számú szavazókör, Ady Endre út 37., (JNSZM KH Népegészségügyi Főo.)
Szolnok, 027. számú szavazókör, Ady Endre út 35., (JNSZM KH Népeü. Főo. Orv. Ren.)

Az egyéni választókerülethez tartozó címek (körzettáblázat):

Ady Endre út 1-9Páratlan házszámok
Ady Endre út 2-16Páros házszámok
Ady Endre út 15-15Folyamatos házszámok
Ady Endre út 18-24Páros házszámok
Arany János utcaTeljes közterület
Boldog Sándor István körút 1-13Páratlan házszámok
Boldog Sándor István körút 6-999998Páros házszámok
Boldog Sándor István körút 15-35Páratlan házszámok
Boldog Sándor István körút 37-999999Páratlan házszámok
Damjanich utcaTeljes közterület
Dózsa György utcaTeljes közterület
Dr. Balogh Kálmán utcaTeljes közterület
dr. Kronberg János utcaTeljes közterület
Dr. Sarkady László utcaTeljes közterület
Fiumei utcaTeljes közterület
Hubay Ferenc utcaTeljes közterület
Jókai utcaPáratlan házszámok
Jókai utcaPáros házszámok
Kellner Gyula utcaTeljes közterület
Kolozsvári utca 25-25Folyamatos házszámok
Kolozsvári utca 30-34Folyamatos házszámok
Kossuth tér 1-5/AFolyamatos házszámok
Kossuth tér 6-9Folyamatos házszámok
Kossuth tér 10-999998Folyamatos házszámok
Kossuth Lajos út 1-11Páratlan házszámok
Kossuth Lajos út 17-0023-999999Páratlan házszámok
Kossuth Lajos útPáros házszámok
Kút utcaTeljes közterület
Lengyel légió utcaTeljes közterület
Magyar utcaTeljes közterület
Móra Ferenc út 1-11Páratlan házszámok
Móra Ferenc út 13-13Folyamatos házszámok
Móra Ferenc út 15-999999Páratlan házszámok
Móra Ferenc útPáros házszámok
Óvoda utcaTeljes közterület
Pólya Tibor utcaTeljes közterület
Sóház utcaTeljes közterület
Sólyom utcaTeljes közterület
Szabadság térTeljes közterület
Szántó körút 2-16Páros házszámok
Szapáry utcaTeljes közterület
Szigligeti utcaTeljes közterület
Szolnok ispán körút 1-3Folyamatos házszámok
Szolnok ispán körút 5-999999Folyamatos házszámok
Tabán telepTeljes közterület
Táncsics Mihály utcaTeljes közterület
Tisza parkTeljes közterület
Tiszai hajósok tereTeljes közterület
Tiszaparti sétányTeljes közterület
Tófenék utcaTeljes közterület
Várkonyi István tér 2-7Folyamatos házszámok
Várkonyi István tér 20-999998Folyamatos házszámok
Verseghy parkTeljes közterület

Képek: valasztas.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek