Tavaly vesetranszplantáción esett át, most diákolimpián nyer aranyérmeket a szolnoki lány

Megosztás

Miskolczi László bizonyára nagyon büszke, de az lehet az egész város – a nyilvánosságban egy évvel ezelőtt még arról olvashattunk, hogy az egykori alpolgármester, jelenlegi önkormányzati képviselő lányának vesetranszplantáción kell átesnie, a donor pedig az édesapja lesz, mostanra azonban már arról szólnak a hírek, hogy a fiatal lány sikert sikerre halmoz az országos diákolimpián.

„Büszkék vagyunk! Hajdúszoboszlón megrendezésre kerülő Országos Úszó Diákolimpia és Tehetségkutató Versenyen ma ismét két aranyérmet nyert a nagylányunk – írta a Facebookon. Emellett Miskolczi Anna magasugrásban és futásban, tehát atlétikai versenyekben is kiemelkedő eredményeket ért el.

A Parasportolók Atlétika Bajnoksága, az említett Országos Úszó Diákolimpia után jelenleg az atlétikai Európa Bajnokságra készül. Ez önmagában is nagy teljesítmény, nemhogy akkor, ha tisztában vagyunk vele, hogy Anna honnan indult.

Ahogy tavaly márciusban megírtuk, a család kálváriája egy vérvétellel kezdődött, akkor derült ki, hogy valami nincs rendben a lány szervezetével. A tehetséges kosárlabdázó laboreredményeiből az derült ki, hogy rendkívül magas a fehérjetartalom a vizeletében.

Az orvosok és szakértők tanácstalanok voltak, a Bethesda Gyermekkórházban egy évnyi vizsgálat következett, eközben túlesett egy vesebiopszián is.

Később aztán kiderült, egy génhiba miatt lehet a magas fehérjeürítés. Hosszas kezelés és vizsgálatok után elkerülhetetlenné vált a veseátültetés, az édesapját, az egykori alpolgármester Miskolczi Lászlót szerencsére alkalmasnak találták donornak, aki számára az első pillanattól fogva egyértelmű volt, hogy mit kell tennie.

Anna azzal, hogy új vesét kapott, a transzplantáltak egyesületének tagja lett. A Csodalámpás Egyesület műtét után teljesíti a betegek egy kérését. Annát is megkeresték, hogy mivel tudnának neki örömet okozni. Mivel nagyon szeret énekelni, azt kérte, hogy kedvencével, a 2021-es X-Faktor második helyezettjével, Paulinával énekelje együtt Ajándék című dalát egy koncerten.

Édesapja, László tavaly októberben a 14. Szervdonációs és Transzplantációs Európa- és Világnapon Pro Vita-díjat kapott az önzetlen segítségnyújtásért.

Képek: Miskolczi László

Kapcsolódó cikkek