Bizonyára majdnem mindannyiunkban ott lapul gyermekkori mesekönyveink egyik fontos tanulsága, nem érdemes rángatni az oroszlán bajuszát.
Tűri egy darabig, mondhatnám, tűri, ameddig tűrheti, aztán egyszer csak megemeli a mancsát és akkorát csap oda, hogy talán még ő maga is megbánja. Csak hát már késő bánat! A karmok olyan sebet ütnek az egyébként meglehetősen vastag bőrű, önjelölt idomáron, amit már aligha lehet begyógyítani.
Pedig az önmagát Óz, a nagy varázslónak képzelő kisgömböc-tudhatná-, még Bruckner Szigfríd, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán is időnként megmutatja, hogy ki is ő valójában.
Ez járt a fejemben szerda délután, amikor először olvastam és láttam a „nagy várakozást” a szokatlan és csak lebegtetett témájú sajtótájékoztatóról.
Valószínű, hogy a magyar-amerikai kapcsolatok történetében először fordult elő, hogy a szankciókért felelős amerikai pénzügyminisztérium és az USA magyarországi nagykövetsége, élén David Pressman nagykövettel, összehangolt kommunikációt indított. Szerda délután aztán a nagykövet-alig tizenöt perces nemzetközi sajtótájékoztatón- be is jelentette, hogy a budapesti székhelyű Nemzetközi Befektetési Bank és három vezetője, köztük egy magyar állampolgár, az orosz agresszióval kapcsolatos szankciós listára kerülnek.
Vagyis az oroszlán összehúzta szemöldökét. Mondjuk ki! Jogosan!
A válaszreakciókra sem kellett sokat várni. Na jó, a magyar kormánytól, csupán megmondóembereitől. Bizonyára már gépbe volt készítve a jól ismert jelszó.
„Nem!!! Nem hagyjuk magunkat! Hogy jönnek ezek ehhez? Mit képzel ez a „présember”?
Bennünket aztán nem fognak belerángatni! Mi a béke pártján vagyunk! Magyarország vagyunk, benne van a nevünkben is. Ország!! Nem gyarmat! Tessék így is kezelni bennünket! „
Aztán lám-lám! Az járt jól, aki nem nyomott azonnal egy entert. Mert aki igen, az biz’ bolondot csinált magából is, na meg a nagyérdeműből is.
Amilyen szokatlan volt a szerdai sajtótájékoztató, éppoly szokatlannak minősíthető a 24 órán belül érkező kormányzati reakció is.
A magyar kormányzat jelezte, hogy visszahívja delegáltjait, illetve befejezi a magyar részvételt, mivel “megállapította, hogy bár a Nemzetközi Beruházási Bank Kelet-Közép Európában fontos fejlesztési szerepet játszott, a kivetett amerikai szankciók következtében a bank működése értelmét vesztette. Ezért a kormány visszahívja a Nemzetközi Beruházási Bankban tisztséget betöltő, a magyar állam által delegált személyeket, valamint kilép a nemzetközi pénzügyi szervezetből”.
Akár azt is írhatták volna, hogy a Kremlnek a továbbiakban hasztalanná vált, a ma már csak Kémbankként emlegetett műintézmény.
Pálfordulás? Megjött a józan eszük? Vagy kiskakas csupán abban reménykedik, hogy hozhat ez még néhány félkrajcárt a NER konyhájára?
Itt tartunk most. Az önmagát Döbröginek gondoló, de lássuk be: egyre inkább tollát vesztett Kiskakas sem tűzben, sem vízben, de még csak a saját kis szemétdombján sem találja az a félkrajcárt.
Pedig már nagyon kéne! És nem csak neki!
Nyitókép: David Pressmann (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)