Már majdnem mindenen sikerült túladnia a tolvajnak, de végül két “apróságon” bukott meg, így derült fény a bűntett elkövetőjének személyazonosságára. Újszász és Jászladány a középpontban.
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves jászladányi férfivel szemben, aki az Újszászon lopott tárgyakat eladta, majd úgy derült fény a cselekményére, hogy a lopott áruk egy részét egy későbbi vevő a tulajdonosnak kínálta megvételre.
A férfi 2024. november 22-én, éjjel, Újszászon a kertkapu befeszítésével bement egy családi ház udvarára, majd a fedett teraszról ellopott több csavarbehajtót, sarokcsiszolókat, sportcipőket, melegítő szettet és pólókat, összesen 400 ezer forint értékben.
Ezután a férfi az ellopott tárgyakat értékesíteni kezdte Budapesten, szinte már mindent el is adott, azonban két csavarbehajtó még gazdátlan maradt. Ezeket végül egy újszászi férfinek adta el, aki azt továbbadta egy másik újszászi férfinek, aki pedig nem másnak, mint a tulajdonosnak kínálta eladásra. A sértett azonban azonnal felismerte a tőle ellopott szerszámokat, amit vissza is kapott.
A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratában a többszörösen büntetett, visszaeső férfivel szemben fegyházbüntetés kiszabására, közügyek gyakorlásától eltiltásra, és arra tett indítványt, hogy a lopott tárgyak értékét fizesse meg a sértettnek – tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyészség.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!