A Szol24 a tegnapi napon elsőként írta meg, hogy a Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által a Facebookon közzétett felvételen egy országos hírű jászberényi sportszervezet vezetője látható, akit néhány évvel ezelőtt még Novák Katalin akkori államtitkár tüntetett ki. A videón az látható, ahogy megragad egy fiút, néhány méterrel odébb vonszolja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek fejjel a földre zuhan.
Tovább olvasomÉv: 2024
Nagy a készülődés, épül a 3×3-as kosárlabdapálya a szolnoki téren
Közeledik a Nemzetközi Kosárlabda Fesztivál, már javában folyik az építkezés, a szervezők pedig önkéntesek jelentkezését várják a csapatba.
Tovább olvasomA szolnoki szeméthegy… soha nem érhet véget
Ha valaki megérkezik vonattal városunkba, rögtön be is mutatkozik számára Szolnok. De más pontokon sem jobb a helyzet. A visszaváltható PET-palackok még tovább rontottak a helyzeten.
Tovább olvasomVége a teljes lezárásnak: holnaptól újraindulhat a debreceni reptér
A repülőtér kifutópályája az elégtelen felkészítés miatt nem bírta a nagy hőséget és nagymértékben károsodott. Csütörtöktől azonban újra indíthat és fogadhat gépeket.
Tovább olvasomA hőség miatt elmarad Tiszaföldváron a hétvégi rendezvény
Mivel leginkább éppen az időseket viseli meg ez a nagy kánikula, a tervezett program elmarad.
Tovább olvasomSzolnok megyében csak légkondival tudjuk túlélni a nyarat
Hazánkban brutális hőség tombol, az pedig bizonyára senkit nem vigasztal meg, hogy a szakértők, klímakutatók szerint egyre inkább érdemes hozzászokni ezekhez az állapotokhoz a nyári időszakban. A Választási Földrajz a KSH aktuális adatai alapján szemlézte, mekkora a légkondicionált, lakott lakások aránya települési szinten: Jász-Nagykun-Szolnok megye ebből a szempontból jelentősen átlag felett van, sőt, a szolnoki számok még Budapestet is lehagyják.
Tovább olvasomFontos szerepe van Szolnoknak az olimpiára készülő kajakosok felkészülésében
A magyar kajak-kenu válogatott 16 tagú csapata két helyszínen készül teljes erőbedobással a párizsi olimpiára, ahol legalább négy érem megszerzésére törekszenek. A felkészülés fő bázisai Szeged és Szolnok – a magyar csapat két csoportban, augusztus 3-án és 4-én utazik Párizsba, a kajak-kenu versenyek pedig három hét múlva, augusztus 6-án kezdődnek a Vaires-sur-Marne-i pályán.
Tovább olvasomMilyen lesz az éghajlat Szolnokon hatvan év múlva?
A Future Urban Climates térkép segítségével bepillantást nyerhetünk bármely település jövőbeli éghajlati viszonyaiba, és megtudhatjuk, hogy melyik város jelenlegi klímájára fog hasonlítani az adott hely éghajlata 2080-ban. Felkészültünk rá? Aligha. Annyit elöljáróban elárulhatunk, Szolnokon is felköthetjük a gatyát.
Tovább olvasomLemondott a Yakuzák SE vezetője a Szolnoki Kalandparkban történt bántalmazás után
A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. által a tegnapi napon közzétett felvételen egy kisgyerekes csoport látható, akik a Szolnoki Kalandpark árnyékos részén várakoznak. Nem sokkal később egy férfi a karjánál megragad egy fiút, néhány méterrel odébb vonszolja, majd olyan erővel rúgja ki a lábát, hogy a gyerek fejjel a földre zuhan, és a felvétel végéig mozdulatlanul úgy marad. Jászberényben pletykaszinten hamar elterjedt az elkövető személye, aki a város egyik ismert sportszervezetének vezetője. A sportegyesület elnöke, akinek Novák Katalin akkori államtitkár néhány évvel ezelőtt életműdíjat adott át, közleményben jelentette be, hogy lemond a…
Tovább olvasomÍgy készül a mézes főút Kisújszállás közelében
Szerdán több hordó méz csorgott végig a főúton, miután a rakomány leborult egy utánfutóról.
Tovább olvasom