Választások: Bemutatjuk Szolnok 2. választókerületének jelöltjeit

Megosztás

Közeledünk a választásokhoz, a Szol24 pedig kiemelten fontosnak tartja, hogy az itt élő és szavazó szolnokiak minél bővebb ismeretekkel rendelkezzenek a támogatást kérő képviselőjelöltekről és polgármester-aspiránsokról. Épp ezért, a voksolás napjáig, azaz június 9-ig bemutatjuk az összes egyéni választókerületet és az egyes indulókat. A választókerületeket bemutató korábbi összefoglalónk ide kattintva olvasható.

A második választókerületben öt évvel ezelőtt rendkívül szoros küzdelmet hozott az önkormányzati választás; mindösszesen 24 szavazat döntött az ellenzéket képviselő Galló György Péter javára, a Fidesz színeiben induló dr. Kormosné Szombati Mártával szemben. Vajon a mérleg nyelve merre fog billenni? Sikerül folytatnia a megkezdett munkáját Gallónak, vagy a Fidesz képviselőjelöltje, Rehó János átveszi a helyét? Továbbá ne feledkezzünk meg Pintér Tiborról a Tegyünk Szolnokért Egyesület jelöltjéről és Nemesné Major Ágnesről sem, aki az LMP-t képviseli.

A második választókerület a Széchenyi városrész déli részén, illetve a Meggyesitelepen helyezkedik el. Az Újszászi úttól a Tigázon keresztül a Karczag László útig nyúlik el vertikálisan, keleti irányban pedig a Nád utca jelenti a végső határait. A jelenlegi képviselő, Galló György Péter, kiélezett küzdelemben váltotta le Dr. Kormosné Szombati Mártát 2019-ben, hogy azóta foglalkozzon a kerület ügyeivel.

Mindösszesen 3765 szolnoki szavazópolgár dönthet arról június kilencedikén, hogy maradjon-e a jelenlegi vezetés, vagy változásra van szüksége a kerületnek.

A 2. számú egyéni választókerület térképen (Forrás: Google)

Galló György Péter közgazdászról már olvashattak a Szol24-en. A Minden Döntés Számít (MDSZ) képviselőjelöltje  a pártpolitikából kiábrándulva, egy civil egyesület munkáját segíti. Galló egykoron a Jobbik és a szolnoki ellenzéki szervezet, a Szolnoki Többség politikusa volt. Galló vesztét az ellenzéki pártok közös együttműködését kifejező szándéknyilatkozat okozta, amit az elnökség tudta nélkül írt alá.

Büszke arra, hogy a városban a legkevesebb probléma ebben a körzetben van, és felmérések alapján az 2-es körzetben élők a leginkább elégedettebbek a körzetükkel. A buszközlekedés rendbetétele, a helyi egészségügy visszaszerzése, az oktatás-és a diákélet visszaépítése tartozik komplex városfejlesztési tervei közé, továbbá támogatja a Panelprogramot, iparfejlesztést, turisztikai fejlesztést. Az MDSZ egyébként mind a 12 választókerületben saját jelöltet indít, sőt polgármesterjelölttel is rendelkeznek, Németh Attila személyében.

Rehó, a sípálya és a védjegyévé vált kéztartás (Fotó: Facebook)

A Fidesz képviselőjelöltje Rehó János. Az erdélyi származású négy gyermekes családapa, 2019-ben a harmadik választókerületben maradt alul Borda Zoltánnal szemben, talán ezért plakátolták tévesen idén Rehó plakátjait az utóbbi kerületbe, a második helyett. Rehó a városi testület tagjaként tevékenyen részt vesz a város életében. Ősztől, a következő tanévtől ingyenessé válik a helyi tömegközlekedés, amit Szalay Ferenccel karöltve jelentettek be, anélkül, hogy a képviselő-testület megszavazta volna.

Bemutatkozásában azt írja, hogy számára a képviselőség nem cél, hanem eszköz. Nem a szavak, sokkal inkább a tettek emberének tartja magát, így végzi a munkáját nap mint nap. Az elmúlt években nagy sikere volt a Díjmentes Lakossági Gimnasztikának, a kültéri konditermek megépítésének, a Széchenyi-Tiszaliget között közlekedő nyári buszjárat bevezetésének, gyermekeink biztonságát megóvó lámpás-gyalogos átkelőhelyek létesítésének. Fontosnak tartja az utak -járdák, játszóterek korszerűsítését, új utcatáblák kihelyezését, parkolóhelyek bővítését. Tervei között szerepel a közösségi terek rendezett és kulturált körülmények között való fenntartásának további fejlesztése továbbá az iskolák-óvodák korszerűsítésére is szeretne nagy hangsúlyt fektetni.

Györfi Mihály és Pintér Tibor a képviselőjelöltek bemutatkozásán (Fotó: Facebook)

Pintér Tibor a Tegyünk Szolnokért indulója. A Györfi Mihály nevével fémjelzett politikai csoportosulás tagjaként tenni szeretne a jobb közlekedésért, az erős közbiztonságért, a tisztaságért, és a több parkolóért. Harminc éve lakik a Széchenyi városrészben, mint helyi erő, sokak bizalmát elnyerheti. Lendvay Tamás a tizedik választókerület jelöltje a csapat erejeként hivatkozott Pintérre.

Nemesné Major Ágnes az LMP jelöltje, 46 éves, kétgyermekes családanya. Varrónőként végzett, majd leérettségizett. Jelenleg operátorként dolgozik egy üzemben.Édesanyaként  a legfontosabb számára a gyermekeink biztonsága , így a Széchenyi városrész közbiztonságának további javítását tartja az egyik legfőbb feladatnak. Emellett a gyerekek és a családok szabadidős tevékenységeinek lehetőségét szeretné bővíteni. Úgy gondolja, hogy sokkal több nőre van szükség a közéletben.

A Mi Hazánk képviseletében Jókai Tamás indult volna, de jelenlegi státusza szerint visszautasították, nem vették nyilvántartásba.

Felső sor: Galló Görgy, Pintér Tibor; alsó sor: Nemesné Major Ágnes, Rehó János

Szolnok 2. számú egyéni választókerület – Jelöltek:

1 – Rehó János (FIDESZ-KDNP)

2 – Galló György Péter (MDSZ Egyesület)

3 – Pintér Tibor (Tegyünk Szolnokért Egyesület – Jobbik – Momentum – MSZP – Párbeszéd-ZÖLDEK – Agóra Egyesület)

4 – Nemesné Major Ágnes (LMP-Zöldek)

Szavazóhelyiség címe:          

Szolnok, 030. számú szavazókör, Vércse utca 11., (SZKTT Humán Szolg. Közp.)          

Szolnok, 034. számú szavazókör, Czakó Elemér utca 4., (SZVÓ Zengő Tagintézmény)   Szolnok, 035. számú szavazókör, Czakó Elemér utca 2., (SZVÓ Százszorszép Tagint.)  Szolnok, 036. számú szavazókör, Karczag László utca 2., (Zöld Ház)    

Szolnok, 037. számú szavazókör, Karczag László utca 2., (Zöld Ház)

Az egyéni választókerülethez tartozó címek (körzettáblázat)

Közterület neveTartomány
Barátság utcaTeljes közterület
Bartók Béla út 36-999998Páros házszámok
Bartók Béla út 101-999999Páratlan házszámok
Botár Imre utca 2-8Folyamatos házszámok
Botár Imre utca 10-999998Folyamatos házszámok
Czakó Elemér utcaPáratlan házszámok
Daru utcaTeljes közterület
Fácán utcaTeljes közterület
Halom utcaTeljes közterület
Hangya utcaTeljes közterület
Harmat utcaTeljes közterület
Hattyú utcaTeljes közterület
Hód közTeljes közterület
Holló utcaTeljes közterület
Karczag László utca 1-9Páratlan házszámok
Karczag László utca 11-999999Páratlan házszámok
Karczag László utcaPáros házszámok
Málna utcaTeljes közterület
Nyár utca 1-9Páratlan házszámok
Nyár utca 2-34Páros házszámok
Nyúl utcaTeljes közterület
Panda közTeljes közterület
Pipacs térTeljes közterület
Puszta utcaTeljes közterület
Sárkány utcaPáratlan házszámok
Seregély utca 1-35Folyamatos házszámok
Szarvas utcaTeljes közterület
Széchenyi István körút 127/A-127/AFolyamatos házszámok
Széchenyi István körút 131-135Páratlan házszámok
Szeder utcaTeljes közterület
Thököly út 44-66Páros házszámok
Thököly út 77-79Páratlan házszámok
Thököly út 90-999998Páros házszámok
Thököly út 149/0029-999999Páratlan házszámok
Tücsök utcaTeljes közterület
Újszászi útTeljes közterület
Vadász utca 4-999998Páros házszámok
Vadász utca 21-999999Páratlan házszámok
Vércse utcaTeljes közterület
Zerge utcaTeljes közterület
Zöldfa utca 31-999999Folyamatos házszámok

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek