Frissítve: megtalálták holtan a verőcei hajótragédiában szerencsétlenül járt szolnoki fiút, barátnője is elhunyt

Megosztás

Mindenki kedvelte a szolnoki Mártont és párját, Bogit, ám boldogságuknak egy elképesztő hajószerencsétlenség vetett véget. Úgy tűnik, hogy ittas volt a motorcsónak vezetője, aki szintén az elhunytak között van.

A kisgéphajót irányító sértett és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik, köztük a szolnoki származású Mártont is, amiről a Szol24 is beszámolt.

Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Verőcénél történt, több halálos áldozatot követelő hajóbalesetben részes szállodahajó cseh kapitányát a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán.

Az erről szóló sajtóközleményben a Budapest Környéki Törvényszék több fontos részletet is megosztott a május 18-án éjjel történt tragikus balesetről.

Az eljárás adatai szerint a baleset bekövetkeztekor a szállodahajó 33 utassal Budapest felől Komárom irányába haladt, és a gyanúsított vezette. Ugyanekkor jött szembe az egyik – eddigi információk szerint ittas – sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal.

A sértett a motorcsónakot „a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította”.

A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a sértett a jobb parttól irányt váltott a motorcsónakkal, és egyenesen a szállodahajó felé kormányzott. Amikor a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a hajónak. A megrongálódott kisgéphajót és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte. (via Hvg)

A Telex értesülései szerint kora este megtalálták Marcit, sajnos nem élve. “A rendőrség szerdán megtalálta a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát, egy 19 éves férfit. A holttestet Vác és Sződliget között találták meg.” További négy embert viszont még mindig keresnek, írják közleményükben.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek