Bejelentette jelöltjeit a Közösen Jászberényért Egyesület

Megosztás

Bejelentette a júniusi önkormányzati választáson induló jelöltjeit a Közösen Jászberényért Egyesület. A Fidesz kálváriája a Jászság fővárosában 2019-ben kezdődött, amikor az összellenzék által támogatott Budai Lóránt néhány szavazat különbséggel ugyan, de legyőzte a regnáló, Fidesz-KDNP-s Szabó Tamást. Szabályos bosszúhadjárat kezdődött Berény visszaszerzéséért, ami a tavaly januári időközi választáson a Fidesz totális kudarcával végződött.

Az első súlyos vereséget 2019 novemberében szenvedték el, miután a kormánypárt elég különös indokokra hivatkozva megtámadta a szavazást, a választási bizottság pedig elrendelte a voksolás megismétlését. Óriás ellenzéki tarolásról számolt be a helyi és az országos sajtó – Budai rendkívül magas részvétel mellett jelentős különbséggel nyert: 14 szavazatos előnyből lett 3 758, ez egy 62-34/-os győzelmet jelentett.

A Fidesz és Pócs János térségi országgyűlési képviselő csapata képtelen volt elfogadni a szokatlan helyzetet, ráadásul mindeközben a Közösen Jászberényért Egyesület kisebbségbe került a testületben, így a Fidesz, a Mi Hazánk listáról bejutott politikusa, valamint az egyesületből kiugrott Gedei József egykori alpolgármester akarata diktált.

A helyzet odáig fajult, hogy feloszlatták a testületet, majd 2023 januárjában ismét egy 2/3-os győzelmet könyvelhetett el a KJE, sőt, még a százalékos arányt is növelni tudta. Budai Lóránt 8 267 (67,24%), a fideszes támogatással jelölt független Dr. Besenyi Orsolya 3 671 (29,86%) szavazatot kapott.

A Közösen Jászberényért Egyesület a „győztes csapaton ne változtass”-elvét követve ugyanazt a tíz képviselőt indítja most, akik körzeteikben nyerni tudtak tavaly januárban, ezt ezekben a percekben jelentették be.

A Közösen Jászberényért Egyesület bejelenti jelöltjeit a 2024-es önkormányzati választásra | By Budai LórántFacebook

A Közösen Jászberényért Egyesület bejelenti jelöltjeit a 2024-es önkormányzati választásra

1. választókerület: Bethlendy Béla

2. választókerület: Lénárt Gábor

3. választókerület: Bobák Zsolt

4. választókerület: Dr. Kertész Ottó

5. választókerület: Balogh Béla

6. választókerület: Verseginé Utasi Erzsébet

7. választókerület: Kollár Anita

8. választókerület: Skultéti József

9. választókerület: Pető Béla

10. választókerület: Bozsik Ferenc

Jászberényben 20 658 választásra jogosult lakos él a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint. A testület a polgármesterből, a tíz megválasztott egyéni, valamint a négy listáról bejutott képviselőből áll.

A Fidesz-KDNP indulóiról egyelőre hivatalos információk és bejelentések nincsenek, bár sokatmondó, hogy Pócs János az összes települést végigjárta az induló kampány jegyében, csak Jászberény maradt ki.

Képek: Gémesi Balázs, Mandiner

Kapcsolódó cikkek