Hol máshol, mint Tiszaföldváron bukkantak ufó nyomára

Megosztás

Valaki megint túlzásba vitte az X-akták maratont, vagy rövid időn belül az egész világ a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városra fog figyelni? Nem szeretnénk állást foglalni, ítéljék meg önök, hogy a képen látható égi jelenség, ami egy tiszaföldvári nő szerint ufó nyomai lehettek, valóban egy azonosítatlan repülő tárgynak köszönhető és azonnal Scully és Mulder segítségét kell kérni, vagy valami más áll a dolog mögött.

Az érintett, aki a történetet a közösségi oldalán osztotta meg, két társával tartott hazafelé január 10-én, szerdán, amikor ránézett az égre és a legnagyobb meglepetésére egy fura, szivarványszínekben vibráló idegen tárgyat vett észre, ráadásul azt állítja, össze-vissza mozgott az égen és drónok vették körbe.

„Több órán keresztül látható volt az égen! Este fél 7 körül mentem ki és már ott volt az égen, de este 9-kor, amikor hazaértünk, akkor is még mindig látható volt! Folyamatosan mozgásban volt. Néha ereszkedett, néha emelkedett, amikor jött egy drón vagy műhold. Jó sok fényképet csinálhattak róla, amiket én is szívesen megnéznék… Az idegen tárgyat mi is lefényképeztük. Nagyon lassan mozgott.” – írja a nő.

Hozzátette, kék, fehér, piros és zöld fényben vibrált az a „valami”. A fotózás pillanatában a telefonok, fényképezőgépek lemerültek, így a kiemelt képünkön látható vibrálás a kevés megmaradt fotó egyike. „Hárman készítettünk felvételeket, három telefonnal, de hirtelen lemerültek” – tette hozzá.

Az “ufo” angolul az Unidentified Flying Object rövidítése, magyarul azonosítatlan repülő tárgynak fordíthatjuk. Az ufo egy olyan légköri jelenséget vagy objektumot ír le, amit nem lehet azonosítani vagy azonosított repülő eszközök közé sorolni. Gyakran a kifejezést összekapcsolják az idegen űrlényekkel, földönkívüliekkel köthető, inkább vélt és kitalált, mint valós jelenségekkel.

Kép: borsonline.hu

Kapcsolódó cikkek