Gyász: elhunyt a Szolnoki Szigligeti Színház egykori tagja, Andresz Kati

Megosztás

Bizonyára alig van olyan ember Magyarországon, aki, ne ismerné Andresz Kati hangját, aki több évtizedes színművészi pályafutása, filmes és színházi szerepek mellett Magyarország egyik leghíresebb és legkeresettebb szinkronszínésze volt. Szolnok megyei kötődése is van, 1986 és 1987 között a Szigligeti Színház társulatában játszott. Andresz Kati 68 éves volt.

Andresz Kati 1978-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd Kecskemét, a Katona József Nemzeti Színház felé vezetett az útja. Ezután három évig játszott Pécsen, majd 1984 és ’86 között a győti Kisfaludy Színház tagja volt. A győri időszak után, egy évre csatlakozott a szolnoki társulathoz, aminek akkor Schwajda György volt az igazgatója.

1988 óta szabadfoglalkozású volt, bár játszott a Szörényi-Bródy páros legendás István, a királyájában, a Tartuffe-ben, a Macskajátékban és Móricz Úri murijában is, országszerte hírnevet egyből felismerhető hangjával szerezte.

Susan Sarandon állandó magyar hangja volt, az Internetes Szinkronos Adatbázis szerint huszonhat alkalommal kölcsönözte neki a hangját olyan klasszikusokban például, mint a Thelma és Louise. Emellett hallhattuk a Columbóbann, a Kojakben, a Magnumban és a Die Hard-filmekben.

Játékfilmekben és tévéfilmekben kevesebbszer láthattuk, de néha feltűnt ott is: utolsó filmszerepe a 2014-ben készült Hurokban volt látható, emellett szerepelt a Szomszédokban és a Lindában.

„Szívünkben hatalmas űrt hagyott, hiszen volt lehetőségünk őt személyesen is megismerni. Végtelen kedvessége pedig a szinkront kedvelők ezreit (mit ezreit, százezreit!) tette azonnal rajongóvá. Ki ne emlékezne a Harry Potter-filmekben nyújtott páratlan alakítására a Weasley-család anyukájaként? De több mint 1650 szinkronmunkája közül bőven találunk más említenivalót is” – írta a Andresz halálhíre után a hazai szinkronnal foglalkozó Szinkronjunkie.

A Szigligeti Színház egyelőre nem jelentetett meg közleményt, ha ez megtörténik, cikkünket frissítjük.

Kép: topsztori.hu

Kapcsolódó cikkek