Pénzügyi tudatossági versenyben jeleskedik egy szolnoki technikum

Megosztás

Rekordszámú résztvevővel rendezték meg még október végén Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyt. A második fordulóra november 21-én, azaz tegnap került sor, egy borsodi, szabolcsi és hajdú-bihari csapat mellett Jász-Nagykun-Szolnok megye is versenyben van még, a Jendrassik György Gépipari Technikum versenyzői ügyesen vették az akadályokat.

A Látnokok, Brókerek, Moneymánia, PénzÜgyesek: a versenyen induló Szolnok megyei iskolák kreatív csapatneveiből nem volt hiány. Indult a megyeszékhelyről a Vásárhelyi Pál Két Tanítási Nyelvű Technikum egy formációja, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola három csapata, a jászberényi Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium, a Jendrassik György Gépipari Technikum két csapattal, a törökszentmiklósi Székács Elemér Református Gimnázium, valamint a karcagi Teleki Blanka gimi két csapata.

A legjobbak közé azonban nem juthat be mindenki: kiemelkedő teljesítményével és tudásával a döntőbe jutást a Jendrassik Jendra 4 nevű csapat érdemelte ki, melynek vezetője Fábián Tamás, felkészítő tanára pedig Lázár Imre.

A verseny fővédnöke a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért, Felsőoktatásért, Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős államtitkára, Hankó Balázs, valamint a verseny lebonyolítását segítő szakmai testület vezetője Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke.

Ha az iskolák tanulói kellően szorgalmasak és ügyesek, nem akármilyen nyereményekkel gazdagodhatnak a felbecsülhetetlen értékű pénzügyi alapismereteik bővítése mellett. A teljesség igénye nélkül néhány felajánlás a legtehetségesebb diákoknak és tanáraiknak:

  • Az MBH Private Banking 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalványt ajánl fel az országos döntőben első, második és harmadik helyen végző csapatoknak.
  • A döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára bécsi egynapos tanulmányutat szerveznek az Erste Bank támogatásával.
  • A Babylon Financial Group a győztes csapat tagjainak fejenként egy fejhallgatót ajánl fel 25 ezer Ft/db értékben, felkészítő pedagógusuknak pedig egy okosórát 50 ezer forint értékben
  • A Magyar Biztosítók Szövetsége egy laptopot ajánlott fel a legtöbb csapatot indító iskolának.

Az országos döntőt december 7-én, Budapesten rendezik.

Kép: szolmusz.hu

Kapcsolódó cikkek