Horgászversennyel és koncertekkel várják a szolnokiakat a tizedik Tiszai Hal Napjára

Megosztás

Halas ételeket, különleges gasztronómiai bemutatókat és szórakoztató családi programokat ígér a Tiszai Hal Napja – Szolnoki Sparhelt Fesztivál programsorozat tizedik felvonása szeptember 30-án és október 1-én az élő Tisza partján és a Tiszai hajósok terén.

Érdemes felkészülni, hogy most hétvégén minden a halról fog szólni: halászléfőző versennyel, halépítéssel, nemzetközi halételek kóstolójával és horgászversennyel várják a kilátogatókat.

A rendezvény amellett, hogy kellemes kikapcsolódást és együttlétet szeretne nyújtani minden érdeklődőnek, célja, hogy a Tisza gazdag élővilágáról ismereteket kínáljon. A gyerekek játékos formában, akár egymással, akár a szülőkkel vetélkedve tanulhatnak újdonságokat. A felnőtteket tematikus kiállítások, régi mesterségekhez tartozó, múltbeli tárgyak bemutatója várja, valamint vízmenti élettel kapcsolatos eszközöket alkothatnak kézművesek segítségével.

Szolnok nyári rendezvényeit záró, egyfajta őszköszöntő során megrendezésre kerül a Sparhelt Fesztivál, ahol halas ételek készítésében mérettethetik meg magukat a jelentkezők. Jó hangulatú, szabadtéri sürgés-forgásként jellemzik az eseményt, amely a népi hagyományokra épülő helyi gasztronómiai kultúrát hivatott népszerűsíteni.

A szervezők bíznak benne, hogy kétnapos rendezvényükkel ösztönözni tudják a hazai halfogyasztást, valamint felhívni a figyelmet a Tisza természeti értekeinek, ártereinek, halállományának, vizei tisztaságának fontosságára.

A Tiszai Hajósok terén mindkét nap szólni fog a zene, fellép a Korona, Cseszárik László és a Szisz Acoustic, de a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény valószínűleg a szombat esti Szinetár Dóra koncert lesz.

Néhány fesztiválprogram a hétvége során:

  • Tarisznyás Műhely: fonott faragott népi játékok, kosárfonó bemutató, körhinta
  • Óriás Kalandpálya
  • Bábika Játszóház: kézműves foglalkozások
  • Halsimogató a Kérészek tánca szobornál
  • Mini gyermekhorgászat
  • Borkóstolás a Tisza-parton

Képek: Tiszai Hal Napja – Szolnoki Sparhelt Fesztivál fb oldal

Kapcsolódó cikkek