Tovább szeretnék korszerűsíteni a közvilágítást Jászberényben

Megosztás

Újabb munkálatokról számolt be Jászberény polgármestere. Ráadásul Budai Lórántnak szokása – ellentétben mondjuk Szalay Ferenc szolnoki polgármesterrel – hogy nemcsak a nyertes cégek nevét hozza nyilvánosságra, hanem a velük kötött szerződések összegét is a valódi átláthatóság érdekében.

A Jászberény területén üzemelő LED-típusú és fénycsöves lámpatestek, a közterületekre és a köztéri parkokba telepített taposólámpák, valamint az egyéb közvilágítási elemek karbantartása és üzemeltetése megkötött szerződés idén lejár, közölte Budai Lóránt.

Jászberény polgármestere hozzátette, a folyamatosság biztosítása érdekében öt céget kért fel a városháza ajánlattételre. A legalacsonyabb összegű árajánlatot a Fény Service Kft. adta, amely bruttó 950 ezer forintos havidíjért vállalta a feladat elvégzését.

A rendszeres karbantartás mellett a közvilágítás korszerűsítését is tervezik, tekintettel az elavult lámpatestekre, illetve a folyamatosan növekvő áramköltségekre.

A közvilágítási költségek racionalizálása érdekében tervdokumentációt szeretnének készíttetni, amely magában foglalja a város területén található hagyományos lámpatestek felmérését, azok korszerűsítési tervét és az engedélyeztetést.

A felkért három cég közül a legalacsonyabb összegű árajánlatot a CLNRGY Consulting Kft. adta, amely bruttó 9,9 millió forintért vállaták a tervdokumentáció elkészítését.

Forrás: Budai Lóránt

Fotó: Gémesi Balázs

Kapcsolódó cikkek