A megye bűnügyi fertőzöttsége országos átlag alatti

Megosztás

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés ülésén a megye közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló mellett a képviselők elfogadták a z önkormányzat 2022. évi zárszámadási rendeletet, a 2022. év ellenőrzési jelentést, döntöttek az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozathoz való csatlakozásról, valamint zárt ülés keretében határoztak azok köréről, akik idén az önkormányzat kitüntető díjait megkapják.

Rádi Norbert, dandártábornok, Jász-Nagykun-Szolnok megye rendőrfőkapitánya a megye 2022. évi közbiztonsági helyzetével kapcsolatos beszámoló tárgyalásakor szóbeli tájékoztatójában elmondta, hogy térségünk bűnügyi helyzete szélsőségektől mentesen alakult.

A regisztrált bűncselekmények száma 2021-hez képest kis mértékben emelkedtek a tavalyi évben, ugyanakkor a kármegtérülési érték nagymértékben nőtt.

Ez utóbbi mutatószám azt jelenti, hogy az egyes bűncselekményekhez kapcsolódóan a vagyon-visszaszerzési tevékenység hatékonyabb és eredményesebb volt tavaly.

Elhangzott, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye bűnügyi fertőzöttsége jelentősen az országos átlag alatti.

A közlekedésbiztonsági helyzettel kapcsolatban a rendőr-főkapitány kiemelte, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek 2020-hoz ( 547) képest 9,1 %-os csökkenést mutattak 2022-ben (497), és az idei évben 21 %-os a csökkenés 2020 hasonló időszakához képest.

A rendőrfőkapitány kitért a Tiszai Vízirendészeti Kapitányság illetékességi területén, azaz mintegy 585 folyó kilométeren zajló munkára is. A közbiztonsági beszámolót a megyei közgyűlés egyhangúlag fogadta el.

Rádi Norbert közelmúltban történt dandártábornoki kinevezéséhez a közgyűlés nevében Hubai Imre megyei elnök gratulált.

Fotó: Szolnok megyei önkormányzat Facebook

Kapcsolódó cikkek