Már lehet licitálni az aláírt pólóra, ami segíti a földvári tűzoltóság projektjét

Megosztás

Manapság szinte minden egy régi tűzoltóautó felújítása körül forog a Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokságon. A régi autó felújítása hatalmas összegbe kerül, ezért adománygyűjtésbe fogtak, amihez már nagyon sokan csatlakoztak. Többek között a Szolnoki Olajbányász kosárlabda csapata is. Hihetetlennek tűnik, de a büszke és erős Magyarországon ma össze kell kalapolni egy tűzoltóautó felújítására a pénzt

A közelmúltban derült ki, hogy a Tiszaföldvár Tűzoltóság gépjárművei közül az egyik szinte menthetetlen állapotba került, javítása 10 millió forintot is felemészthet.

A felújítás érdekében adománygyűjtésbe kezdtek, ami azóta nagy hírnek örvend.

A szolnoki kosárlabda klub is – egy nagy rajongója jóvoltából – hírét vette a közösség adakozásnak, amelynek része egy árverési lehetőség, ahol a támogatásként összegyűlt tárgyakra lehet licitálni. A sportbaráton, azaz Blaskó Istvánon keresztül a szolnoki kosarasok egy, a férfi csapat minden tagja által aláírt “szurkolói mezt” ajánlottak fel a licitre, és így a tűzoltóság megsegítésére.

Ez hatalmas segítség lehet Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság számára a további előrelépésben. A póló, amit a kosárlabdacsapat minden tagja aláírt. nagyon értékes és egyedinek számít.

Erre lehet már pár napja licitálni, bízva abban, hogy a hosszú licitidő alatt minél magasabb lesz a záró összeg.

A licitálást a minap nyitották meg és július 31-én éjfélkor zárják le.

A póló kezdő kikiáltási értéke : 30.000 forint, licitlépcső nincs.

Csak az eredeti bejegyzés alatt lévő licit számít.

Korábban már az FTC is felajánlott egy pólót.

Március végén a Homoki Általános Iskolában szervezett megyei SuLiga sportrendezvény főszervezője, a Ferencvárosi Torna Club sem érkezett üres kézzel. A klub nemzetközi osztályának vezetője, Máté Bálint az FTC felnőtt férfi kézilabda csapatának dedikált mezét, nevezetes a a 11-es számút vitte ajándékba, amelyet a neves sportoló, Nagy Bence viselt.

Amikor a szolnoki Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselő közösségi oldalán bejelentette, hogy hat év alá csökkent a Magyarországon futó mentőautók átlagéletkora, akkor a földvári tűzoltók megjegyezték, hogy vajon ez mikor lesz elmondható a tűzoltó gépjárműfecskendőikre? Közölték: 28 és 29 évesek a tűzoltóautóik. Szeretnének a megoldás érdekében segítséget kérni Kállai Máriától is és a kormánytól is.

Egyelőre arról nem számolhattak be, hogy megmozdult volna az ügy érdekében bárki politikus, ugyanakkor nagyon sokan adományoztak már a felújítás sikere érdekében.

Forrás: Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság és Földvári Hírlap Facebook

Fotó: Földvári Hírlap/Dobróka András

Kapcsolódó cikkek