Vádat emelt az ügyészség az óvodás kislányt buszban felejtő sofőr ellen

Megosztás

Tiszafüredi Járási Ügyészség halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat azzal az 57 éves kunhegyesi férfivel szemben, aki 2022 júniusában egy gyermekeket szállító kisbusz sofőrjeként a gépjárműben hagyott egy négy éves kislányt, aki mire rátaláltak, már ájult volt, és hiába szállították azonnal kórházba, pár nap múlva életét vesztette.

A vádirat szerint a férfi megbízási szerződés alapján szállított gyermekeket a környező településekről a Tomajmonostora településen található oktatási intézményekbe.

június 7-én, 7 óra 30 perckor a vádlott Tiszaderzsen vette fel a négyéves kislányt az autóbuszra azért, hogy őt a tomajmonostorai óvodába vigye. A sofőr az autóbusszal Tomajmonostorára közlekedett, ahol az általános iskolánál az autóbuszról leszálltak az ott tanuló gyermekek, majd a vádlott ezután nem állt meg az óvoda előtt, hanem az autóbuszon akkor már egyedüli utasként utazó kiskorú sértettel Tomajmonostorán, egy közterületen lévő, fedetlen parkolóba hajtott.

A sofőr 8 óra tájban csukott ajtókkal és ablakokkal, lezáratlan állapotban elhagyta az autóbuszt anélkül, hogy az utasteret kellő alapossággal átvizsgálta volna, így nem vette észre, hogy a négyéves kislány még az autóbusz utasterében tartózkodik.

Az autóbuszban a levegő hőmérséklete a nap folyamán felforrósodott, és a levegőtlenné vált, zárt térben az óvodás kislány eszméletét vesztette. Amikor 14 óra 45 perc körül rátaláltak a vezető ülés mögötti második üléssoron fekvő gyermekre, az autóbuszban már több mint 50 °C volt.

Az autóbuszban eltöltött idő alatt a gyermeknél a szélsőséges meleg miatt hőguta, és többszervi elégtelenség alakult ki, melyek következtében – a szakszerű orvosi ellátás ellenére – 2022. június 10-én elhunyt.

A férfi azáltal, hogy a rendelkezésére bocsátott utaslista alapján nem győződött meg arról, hogy kit és hova kell szállítania, továbbá a szállítás befejezésekor nem ellenőrizte kellő gondossággal azt, hogy tartózkodik-e még valaki az autóbusz utasterében, gondatlanságból közvetlen veszélynek tette ki a gyermek életét, és mulasztásainak következtében vesztette életét a kiskorú.

Az ügyészség a férfivel szemben fogházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint a személyszállítói tevékenységtől – mint foglalkozástól – történő eltiltásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Tiszafüredi Járásbíróság fog dönteni, közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség.

A busz utastere

A mellékelt képeket az ügyben eljáró nyomozó hatóság készítette.

Kapcsolódó cikkek