Tomajmonostorai tragédia: továbbra sincs felelőse az 50 fokos buszban felejtett négyéves kislány halálának

Megosztás

A négyéves Inez Flóra azt követően halt meg a kórházban, hogy az óvodabusz sofőrje a tűző napon parkoló járművön felejtette, a gyermek pedig a fél napot az utastérben töltötte júniusban. A nyomozás zajlik, a buszvezető nem kért bocsánatot, írta a Bors.

A Tiszaderzsen élő család talán soha nem lesz képes feldolgozni a nyáron történt tragédiát. Június 7-én, mint minden más reggelen a szülők felültették a négyéves Inez Flórát a tomajmonostorai óvoda és iskola közös buszára. Tették ezt abban a tudatban, hogy egyetlen gyermekük biztonságban utazik megbízható felnőtt kíséretében Tomajmonostorára. 

Aznap reggel egy helyettesítő sofőr dolgozott, aki a gyerekeket nem ismerte jól. T. István az iskolánál megállt, és megvárta, míg a kicsik leszálltak. Elkerülte a figyelmét, hogy egy kislány még a járműben maradt, ezért a buszt lezárta. Inez Flóra közel nyolc órát tölthetett az 50 fokosra hevült utastérben, amire a sofőr rátalált. A helyszínre hívott mentők gyorsan kiértek, a kislányt pedig kórházba szállították. Az orvosok napokig küzdöttek érte, de végül meghalt, közölte a Bors.

A Bors telefonon elérte Fazekas Szabolcsot, Tomajmonostora polgármesterét.

Az önkormányzat a belső vizsgálatot lezárta, az információkat és a dokumentumokat átadtuk a nyomozóhatóságnak – közölte a településvezető, majd lecsapta a telefont.

A Bors megkérdezte a rendőrséget, van-e már a nyomozásban előrelépés.

– Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Tomajmonostorán 2022. június 7-én bekövetkezett esemény kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt indult eljárás jelenleg is folyamatban van. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség egyéb információt nem ad – állt a válaszlevélben.

A szülők sosem felejtik el a kislányukat
A Bors kereste a kislányát gyászoló édesanyát, Esztert is, de egyelőre nem sikerült elérniük. Beszéltek azonban egy közeli rokonnal, aki elmondta: a család szeretné, ha minél hamarabb ítélet születne, de úgy vélik, a büntetőügy legalább két évig elhúzódik.

Miközben a szülők gyászolnak, a buszvezető békében éli világát. A mai napig nem kért bocsánatot – mondta a hozzátartozó.

Forrás és fotó: Bors.hu

Kapcsolódó cikkek