Megcsappantak a Tisza-tavi halászok törpeharcsafogásai az elmúlt öt évben

Megosztás

Más hazai vizekhez hasonlóan a törpeharcsafajok a Tisza-tó életében is meghatározó szerephez jutottak. Évtizedekkel ezelőtt még az 50 dekás példányok sem voltak ritkák, melyek zömmel a közeli rokon barna törpeharcsa (Ameiurus nebulosus) egyedei közül kerültek ki – olvasható Papp Gábor és Juhász Máté publikációjában, amely a Magyar Haltani Társaság honlapján jelent meg.

Ahogyan aztán a helyi állomány gyarapodott, az egyedek átlagos mérete is elkezdett csökkenni. Ezzel együtt a két faj aránya is megváltozott. Mára szinte kizárólag fekete törpeharcsa fogható a Tisza-tavon.

Az állomány túlszaporodása horgászati és halgazdálkodási szempontból is káros, hiszen komoly táplálékkonkurenciát jelent az őshonos fajokkal szemben. Ezért a hasznosító – a Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. – 2015-ben elkezdte a törpeharcsa-állomány gyérítését. Ekkor még mindössze egy halász dolgozott, de közel 120 mázsa fekete törpeharcsát zsákmányolt a főszezont jelentő késő őszi hónapokban.

A csúcsot a 2018-as teljes év jelentette, ekkor már kilenc halász, több száz törpeharcsavarsával és csapdával dolgozott. A megnövelt intenzitásnak meg is lett az eredménye, mintegy 845 mázsa törpeharcsa került ki a Tisza-tóból.

A jelentős mértékű gyérítés miatt 2019-ben már kevesebbet fogtak a halászok, ám még így is tekintélyes, 662 mázsás eredmény született. Ez a halászat elkezdése óta a második legeredményesebb év volt.

Az intenzív halászat mellett 2020-ban a pandémia is éreztette hatását. A járvány hazai kitörése és az azt követő korlátozó intézkedések miatt a kereslet megcsappant, így a halászat is alábbhagyott.

2020-ban 468, 2021-ben csak 227 mázsa volt a fogás. 2022-ben a zsákmány nagyobb hányada volt piacképes méretű, így a halászat is fokozódott, közel 290 mázsa törpeharcsát fogtak. A törpeharcsák szelektív halászata immár nyolc éve eredményes a Tisza-tavon, ezért 2023-ban és a következő években is hasonlóképpen folytatódik.

Pecaverzum.hu

Kapcsolódó cikkek