Legyen 2024-ben mindenütt jászberényi győzelem! – Jászberényben tartotta nagyrendezvényét az MSZP

Megosztás

„Nem elég a reményt hirdetni, a reményért tenni kell!” – mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP szombati, jászberényi, Biztonságot mindenkinek! című nagyrendezvényén.

Jászberény megmutatta a receptet, kell a meleg szív és a győzelembe vetett hit, mert a Fidesz nem tétlenkedik, az a célja, hogy megbuktassa a demokratikus városvezetőket a jövő évi választásokon.

Ezt kell megakadályozni, ezért kell “legyen 2024-ben mindenütt jászberényi győzelem!”

A jászberényi rendezvényen felszólalt Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre, a párt társelnökei, valamint Balogh Béla, Jászberény alpolgármestere és Györfi Mihály, Szolnok alpolgármestere. A szocialista politikusok elmondták, a jászberényi választási győzelem példaként szolgál arra, hogy összefogással és hittel legyőzhető a Fidesz.

Balogh Béla, a város alpolgármestere, az MSZP városi elnöke kiemelte, Jászberény 11-0-ás győzelme a választásokon nem véletlen. Egyetértésben, a helyiekkel együtt küzdöttek az összefogásban bízó ellenzéki pártok.

Balogh Béla: a helyiekkel együtt küzdöttek

A jászberényiek az egész országnak üzentek azzal, hogy pár hónapja megmutatták: megverhető a Fidesz – mondta beszédében Kunhalmi Ágnes társelnök.

Jászberény a remény fővárosa lett, hiszen az itt élők átláttak a fideszes hazugságokon, és nem törődtek a kormányzati propagandával. Nem kellett sok minden a győzelemhez, csupán bátor politikusok és civilek, összefogás, közös törekvés a Fidesz legyőzésére és a kormány csapdáinak elkerülése, foglalta össze a győzelem receptjét a szocialista társelnök. Kunhalmi Ágnes megjegyezte,

Orbánék folyamatosan próbálják megtéveszteni az embereket, a jászberényieket azonban nem sikerült.

Komjáthi Imre beszédének középpontjában a mindennapok biztonsága, a létbiztonság állt. A Magyar Szocialista Párt szerint garantált megélhetési minimumot kell biztosítani mindenkinek. Egy szociáldemokrata kormány ugyanis a biztonság érdekében azokat az ellátásokat növelné, amelyek alapjövedelemként funkcionálhatnak:

  • a gyermeket nevelőknél az anyasági támogatást radikálisan emelné, a családi pótlékot, GYES-t, GYET-et megduplázná;
  • a nyugdíjasok járandóságát kiegészítené közösségi javakkal, szolgáltatásokkal és szociális juttatásokkal;
  • az álláskeresésben aktívan résztvevőknek a bérük 60%-át, de minimum a létminimumot elérő jövedelempótló támogatást biztosítana, amelynek folyósítási időtartama 9 hónap lenne;
  • megtartaná az adókedvezményt a több gyermeket nevelők, az egyedülálló szülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekeket nevelő családok javára;
  • adómentessé tenné a minimálbért.
Györfi Mihály: olyanoknak kell intézni az ügyeket, akik ott élnek

Györfi Mihály, Szolnok alpolgármestere, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke is kiemelte, Jászberényben megmutatták az emberek, mit jelent az, hogy egységben az erő. Minden településen olyanoknak kell intézni az ügyeket, akik ott élnek, testközelből ismerik a helyi problémákat.

Forrás és fotó: MSZP Facebook

BIZTONSÁGOT MINDENKINEK! | BIZTONSÁGOT MINDENKINEK! Kövesse élőben az MSZP jászberényi rendezvényét! A biztos megélhetés, a jobb élet csak úgy érhető el, ha Magyarországon új,… | By Magyar Szocialista Párt | Facebook

2.5K views, 102 likes, 7 loves, 28 comments, 131 shares, Facebook Watch Videos from Magyar Szocialista Párt: BIZTONSÁGOT MINDENKINEK! Kövesse élőben az MSZP jászberényi rendezvényét! A biztos…

Kapcsolódó cikkek