Két, akár rejtélyes eset is borzolja a jászberényiek kedélyét

Megosztás

Bár már rég lecsengett a jászberényi időközi önkormányzati választás, van még bőven utózöngéje.

Például egyebek mellett az, hogy sokan vették rossz néven, hogy Pócs János az első testületi ülésen, amelyen letették esküjüket a képviselők, nem jelent meg. De nem volt jelen Berkó Attila megyei kormánymegbízott sem, akit újabban vármegyei főispánnak kell(ene) szólítani. A jól értesült helyiek szerint ráadásul Pócs maga beszélte le Berkót arról, hogy részt vegyen az eseményen.

Bárhogy is történt, Pócs közösségi oldalán semmit nyomát nem látni, hogy volt egy időközi választás, ami talán nem véletlen, hiszen ezen úgy elporolták a Fideszt, mint egy régi szőnyeget. 

Pócs oldalán viszont a minap feltűnt egy bejegyzés, ami viszont arról a szokásos ömlengésről szólt, hogy mennyi pénzt kapott a Jászság. Vagyis egészen pontosan néhány település. Az összesen 550 milliós támogatásról szóló bejegyzés pár órát követően eltűnt az oldaláról. Hogy miért, az talány.

Ez a bejegyzés tűnt el valamiért Pócs János oldalról

Ahogy az is talányos, hogy váratlanul ismét visszakerült a közösségi oldalra Besenyi Orsolya polgármesterjelölti profilja.

Amit ugye január 15-én, a vesztes választást követő éjszaka sürgősen levettek a Facebookról.

Hogy miért került fel újra, az megint csak a talányos kategóriába tartozik. 

Nyitókép: az üstökösként visszatérő Besenyi-oldal

Kapcsolódó cikkek