Ittas utas rántotta el a kormányt az ittas sofőrtől, mindkettőjük ellen vádat emelt az ügyészség

Megosztás

A Szolnoki Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azokkal a 34 és 29 éves szolnoki lakhelyű férfiakkal szemben, akik közül az egyik kétszer is ittasan vezetett, másodjára az utasa is az volt, aki vezetés közben elrántotta a gépjármű kormányát, és emiatt egy parkoló autónak ütköztek.

A vádirat szerint a 34 éves férfi 2022. július 4-én, hajnal 3 órakor Szolnok lakott területén közlekedett az általa vezetett személygépkocsival, közepes fokú ittas állapotban.

A férfi ezt követően, 2022. július 10-én, 20 óra körüli időben, Szolnok lakott területén közlekedett ugyanazzal a személygépkocsival, ez alkalommal is közepes fokú ittas állapotban.

A 34 éves férfi által vezetett személygépkocsiban a jobb első ülésen utazott a szintén ittas állapotban lévő 29 éves férfi, aki egy szemből érkező, szabályosan közlekedő jármű közeledését – ittasságából adódóan – tévesen veszélyesnek ítélt, ezért a bal kezével a kormányt megfogta és hirtelen jobbra rántotta. Ennek következtében a személygépkocsi az úttest jobb szélén szabályosan parkoló személygépkocsinak ütközött. A baleset során mindkét személygépjárműben anyagi kár keletkezett, azonban személyi sérülés nem történt.

Az ügyészség a 34 éves férfivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés, továbbá pénzbüntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra, a 29 éves férfivel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog dönteni, közölte dr. Ocsovai Ágnes, főügyészségi ügyész, helyettes sajtószóvivő (Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség).

Az eset kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban ezt a tájékoztatást adta.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/egy-auto-ket-elkoveto-ket-buncselekmeny

Tisztelettel:

Kapcsolódó cikkek