Most már tényleg megnyitják a Tabán új parkolóját

Megosztás

A Zagyva-parton található, -szolnoki hagyományoknak megfelelően kizárólag autentikus térkőből készült- közel 30 férőhelyes parkoló kivitelezése már idén márciusban megkezdődött és pár hónappal ezelőtt be is fejeződőtt, ám azóta is üresen áll.

A csütörtöki közgyűlésen egyebek mellett szóba került a Tabán területén elhelyezkedő parkoló is és végre jó hírekkel szolgált a polgármester. Szalay Ferenc elmondta, hogy a héten megérkezett a forgalomba helyezési engedély, tehát a közeljövőben megnyithatja képzeletbeli kapuit a parkoló.

A késlekedés oka pedig az, hogy a kérdéses terület a szolnokiak aktuális “kedvenc” építkezése, papíron a „Szolnok Vár!” projekthez tartozik. Tehát a látványosnak a legnagyobb jóindulattal sem mondható látványosság látogatói parkírozhatnak majd ezen a területen.

Vélhetően nem lesz nagy tülekedés a Művésztelep mellett épülő komplexum miatt.

Kapcsolódó cikkek