Erősödik a híresztelés, hogy II. Erzsébet királynő hamarosan lemond

1963 óta most először hagyta ki a brit parlament új ülésszakának megnyitását, de más jelek is arra utalnak, hogy a platinaünnepségek után megválhat trónjától II. Erzsébet, aki úgy tűnik, már nem tudja ellátni uralkodói feladatait. II. Erzsébet királynő „epizodikus mozgásszervi problémák miatt” kihagyta a brit parlament 2022/23-as ülésszakának megnyitását, 1963 óta ez volt az első alkalom, hogy a királynő nem vett részt a ceremónián. A Buckingham-palota hétfői közleménye szerint a királynő „miután konzultált orvosaival, vonakodva úgy döntött, hogy nem vesz részt a megnyitón”. A 96 éves uralkodót a trónörökös, Károly…

Tovább olvasom

Már a horvát levéltár is beszállt és kioktatta Orbánt, hogy valamit nagyon rosszul tud

A magyaroktól elvett tengerekről beszélt a miniszterelnök egy rádióinterjúban, amit a horvátok már többedszerre sérelmeznek. Most egy kis történelemórát is tartott Orbánnak a Horvát Állami Levéltár. A Horvát Állami Levéltár is beszállt abba a mini diplomáciai botrányba, ami Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozata miatt tört ki. Az intézmény magyar miniszterelnök kijelentésére reagáló Facebook-közleménye szerint Magyarországnak „senki nem vehette el a tengerét, mert nem is volt neki”. Orbán Viktor múlt hét pénteken az uniós orosz olajembargó lehetősége miatt hozta fel a tengeri kapcsolat témáját, így indokolta, miért lenne tragikus Magyarország számára, ha egy ilyen intézkedést bevezetnének.…

Tovább olvasom

Karcagról indul a Tour de Hongrie második szakasza, egyelőre holland vezetés a viadalon

A legjobb magyar, Dina Márton jelenleg az ötödik helyen áll. A mezőny Csákvárról vágott neki a 198 kilométeres szakasznak, amely során három kört tett meg egyéb helyszínek mellett Bicske, Etyek és Felcsút érintésével, hogy aztán Csákvárra visszatérve a székesfehérvári befutó felé vegye az irányt – írja a Bringazas.hu. A hajrához közeledve a hátsó régióban történt egy bukás, amelyben Filutás és az egyik magyar válogatott versenyző is érintett volt. Információink szerint a bukás során szerzett sérülései miatt sajnos nem tudja folytatni a küzdelmet. A talpon maradt négy szökevény egy kilométerrel a…

Tovább olvasom

Három napig volt őrizetben négy kamasz, pedig nem követtek el semmit

A rendőrök rablás gyanújával vittek be négy kamaszt, akikről azonban kiderült, semmi közük ahhoz, amivel gyanúsították őket. 72 órát töltöttek őrizetben, most viszont sérelemdíjat és bocsánatkérést követelnek. Két éve egy békásmegyeri üzletsoron sétált négy fiatal a HÉV felé, ezzel egyidőben pedig tőlük nem messze egy négyfős társaság megvert és késsel fenyegetett egy férfit, akitől 80 ezer forintot zsákmányoltak. A rendőrség valószínűleg összekeverte a két társaságot, ugyanis a kamaszokra – saját elmondásuk szerint – bilincset és vezetőszárat raktak, valamint három napot kellett őrizetben tölteniük rablás gyanújával – számolt be az RTL Híradó.…

Tovább olvasom

Elfoghatták Berki Krisztián drogdílerét

Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő adhatott kábítószergyanús anyagot Berki Krisztiánnak, akit előző pénteken reggel holtan találtak a IX. kerületi otthonában. A 24.hu értesülése szerint kokainra bukkantak a hatóságok Berki lakásán. Arról a rendőrség nem közölt információkat, hogy Berki Krisztián halála összefüggésbe hozható-e a kábítószerrel, vagy hogy találtak-e a szervezetében drogot, és hogy mi okozta a halálát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte a lappal, hogy még tart a nyomozás Berki halálának ügyében, de megemlítették, hogy május 6-án ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt, és a Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói…

Tovább olvasom

Bíróság elé állítják az első orosz katonát az ukránok

Ukrajna bejelentette, hogy bíróság elé állítják az első orosz katonát egy 62 éves férfi halála miatt az ukrajnai Szumi régióban. A főügyészség közölte, hogy vádat emelt Vadim Sishimarin, a moszkvai terület 4. páncélos Kantemirov hadosztály 32010-es katonai egységének parancsnoka ellen. A nyomozás szerint a 21 éves orosz február 28-án a Szumi terület Csupahivka falujában megölt egy fegyvertelen 62 éves lakost, aki az út szélén kerékpározott. A közlemény szerint az orosz erők egy lopott autóval hajtottak be a faluba. Útközben láttak egy hazafelé tartó férfit, aki telefonon beszélt. Hogy az ne…

Tovább olvasom

Karácsonynak adott igazat a Kúria Tiborcz Istvánnal szemben

Hibázott a Kúria ítélete szerint a Karácsony Gergely kontra Tiborcz István ügyben a Fővárosi Ítélőtábla, felülvizsgálati ítéletében a főpolgármesternek adott igazat a Tiborcz-adó-ügyben – közölte a HVG-vel Schiffer András, Karácsony Gergely jogi képviselője. Így a főpolgármesternek sem fizetnie, sem bocsánatot kérnie nem kell Tiborcz Istvántól, mert róla nevezte el azt a javaslatát, amely alapján Budapesten minden 500 millió forint felett ingatlan után adót kellene fizetniük a tulajdonosoknak az önkormányzat felé. Az eljárás még 2020 decemberében kezdődött, amikor Tiborcz István beperelte a főpolgármestert, mert állítása szerint Karácsony megsértette személyiségi jogait a…

Tovább olvasom

Minden második fékezésünk balesethez vezethet

Igencsak hektikusan vezetünk a fővárosban, majdnem minden második fékezésünk, gyorsításunk, vagy kanyarodásunk hirtelen történik, ami balesetveszélyt hordoz magával – mutatnak rá a Cristo autós alkalmazás friss felhasználói adatai. A reggeli órákban Dél-Budán, délután viszont a pesti belvárosi forgalomban kell az átlagosnál jobban figyelni autóvezetőként a hétköznapokon, az ekkor tapasztalt feszültség a hétvégi kb. kétszerese. A Közlekedési Kultúra Napjának alkalmából bemutatjuk az eredményeket, melyek kapcsán a drivingcamp Hungary közlekedésbiztonsági szakértője ad tanácsot a fővárosi autósoknak. Több mint ötszázhetven autós vezetési stílusát monitorozta a Cristo alkalmazás március hónapban Budapesten, hétköznap és hétvégén…

Tovább olvasom

Elvágatta az ebek hangszálait a karcagi férfi, hogy a szomszédokat ne zavarja a csaholás

A Karcagi Járási Ügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen állatkínzás bűntette miatt. Az ebszaporításból élő karcagi férfi 148 kutyát tartott kisméretű kennelekben, megfelelő táplálék és orvosi ellátás nélkül. A vádlott az állomány felének elvágatta a hangszálait azért, hogy a szomszédok ne vegyék észre, milyen sok kutyát tart. A vádirat szerint a férfi 2020 őszén, Karcagon, két családi ház udvarán összesen 148 kutyát – mopsz, spániel, uszkár, spicc, westie, bichon – nevelt tárolóhelyiségekben és ólakban a szaporulat eladása céljából. A sötét, szűkös kennelekben rossz hűtőszekrények, hűtőládák szolgáltak az alultáplált,…

Tovább olvasom

Megvannak Orbán Viktor új miniszterei

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott politikusokkal a kormányalakításról a Karmelita kolostorban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A közlés szerint a tanácskozáson Csák János, Gulyás Gergely, Lázár János, Nagy István, Nagy Márton, Navracsics Tibor, Palkovics László, Pintér Sándor, Rogán Antal, Semjén Zsolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és Varga Judit vett részt – ismertette a sajtófőnök

Tovább olvasom