Már a horvát levéltár is beszállt és kioktatta Orbánt, hogy valamit nagyon rosszul tud

Megosztás

A magyaroktól elvett tengerekről beszélt a miniszterelnök egy rádióinterjúban, amit a horvátok már többedszerre sérelmeznek. Most egy kis történelemórát is tartott Orbánnak a Horvát Állami Levéltár.

A Horvát Állami Levéltár is beszállt abba a mini diplomáciai botrányba, ami Orbán Viktor pénteki rádiónyilatkozata miatt tört ki. Az intézmény magyar miniszterelnök kijelentésére reagáló Facebook-közleménye szerint Magyarországnak „senki nem vehette el a tengerét, mert nem is volt neki”.

Orbán Viktor múlt hét pénteken az uniós orosz olajembargó lehetősége miatt hozta fel a tengeri kapcsolat témáját, így indokolta, miért lenne tragikus Magyarország számára, ha egy ilyen intézkedést bevezetnének.

„Természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon” – mondta a miniszterelnök.

A magyar tengeres kijelentés okozott némi zavart a magyar-horvát kapcsolatokban, kedden a horvát külügy bekérette a zágrábi magyar nagykövetet, de ezzel még nincs vége. Szerdán ugyanis a megérkezett a diskurzusba a Horvát Állami Levéltár is részletesen kifejtve, miért nincs igaza Orbánnak.

„Orbán Viktor magyar miniszterelnök a múlt héten kijelentette, hogy országának nem okozna gondot az orosz olajembargó, ha ‘nem vették volna el a tengerét’. Orbán úr nyilvánvalóan eltévedt a történelem egy ‘villanásában’, amely láthatóan nem világos számára”

– írják. A közlemény így folytatódik:

„Az ő országának ugyanis senki nem vehette el a tengerét, mert nem is volt neki. Még ama történelmi ‘villanás’ idején sem tartozott Magyarországhoz Rijeka (amivel Orbán nyilvánvalóan nincs tisztában), hanem a rijekai provizórium irányítása alatt állt. Mivel Rijeka kérdése a horvát-magyar kiegyezés után sem rendeződött (lásd: ún. Rijekai csatolmány), a horvát parlament 1870. július 20-án elfogadta ezt az állapotot (ez volt az ún. ideiglenes állapot vagy ”provizórium„) azzal a feltétellel, hogy ez ideiglenes legyen, és ezt 1870 július 28-29-én az uralkodó is megerősítette. E döntés értelmében a város és a rijekai járás egyaránt az ún. ‘Rijeka és a horvát-magyar tengermellék’ kormányzója vezetése alatt állt, amelyet minden esetben az elnök javaslata alapján a király nevezett ki.”

A levéltár végül azt tanácsolja Orbánnak, mindennek utánanézhet náluk. További részletek a Telex.hu cikkében olvashatók.

Related posts