Közlemény: Márki-Zay Péter vezetésével készül a közös kormányprogram

Márki-Zay Péter közös miniszterelnök-jelölt vezetésével készül el az ellenzék kormányprogramja, amelyhez a Közös Alap programot használják fel – ebben az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt és a Mindenki Magyarországa Mozgalom szerdán állapodtak meg. Arról is döntöttek, hogy egy közös ellenzéki választási listát állítanak 2022. tavaszán, valamint közös rendezvényen emlékeznek a szabadság hőseire október 23-án Budapesten. A pártelnöki találkozón áttekintették az előválasztást, és elfogadták annak eredményét, amellyel hivatalosan is lezárult a folyamat, ezzel párhuzamosan lezárták a vitás kérdéseket is. Külön kiemelték az előválasztásban résztvevő aktivisták munkáját, és köszönetüket fejezték ki. Az…

Tovább olvasom

A Fidesz minimum ötvenmilliót költött már Márki-Zay lejáratására pár nap alatt

Összesen 54 220 695 forintot költöttek el október 10. óta a kormánypárt közösségi médiás kommunikációjára a Facebook hirdetési összegzése szerint. A hirdetések közötti átfedések egyértelműek, minden kormánypárti politikus és influenszer ugyanazt a két üzenetet igyekszik hívei fejébe verni: Az egyik szerint a hódmezővásárhelyi polgármester tulajdonképpen Gyurcsány Ferenc embere. A másik szerint Márki-Zay Péter valójában nem is jobboldali-konzervatív politikus. Mindkét üzenetet erős gyurcsányozással magyarázzák. A fenti két narratívát gombnyomásra kezdte el ismételgetni a kormánypropaganda minden közreműködője: az ingyenesen osztogatott Metropol kedden címlapján azt írta, hogy „Márki-Zay nyilvánosan hitet tett Gyurcsányék és a baloldal mellett”, az Origo szerint pedig „Márki-Zay Péter…

Tovább olvasom

Az erdélyi polgármester Facebookon kérdezi meg a lakóktól, fogadja-e Márki-Zay Pétert

Mivel személyes véleménye az, hogy a Fidesz-kormányt kell támogatni és nem szeretne semmilyen segítséget nyújtani az ellenfeleiknek. Arra kéri a Székelyudvarhelyi polgármester a város lakóit, hogy mondják el Facebook-kommentben a véleményüket: fogadja-e hivatalosan Márki-Zay Pétert – írja a Transindex. Gálfi Árpád polgármester arról írt a közösségi oldalán, hogy kapott egy levelet Márki-Zay stábjától, amely szerint az ellenzék miniszterelnök-jelöltje egy kisebb erdélyi körút során Székelyudvarhelyre is ellátogatna, és szívesen találkozna vele is. Gálfi azt írja, hogy megvan a személyes véleménye az idézőjeles ellenzéki összefogásról és azokról, akik képesek összefogni Gyurcsány Ferenccel. Azt is hozzáteszi,…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Majd ha többségünk lesz, akkor választunk kormányfőt

A Demokratikus Koalíció elnöke a közösségi oldalára feltöltött videóban sorolta a pártja sikereit, így értékelte az előválasztást. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy a DK győztesen jött ki a versenyből, mert az ellenzék legerősebb pártjává vált és rengeteg képviselőjelöltje indulhat a jövő évi választásokon. Azt is elmondta azonban, hogy most kiegészültek egy miniszterelnök-jelölttel, ugyanakkor valójában parlamenti többségért küzdenek és ha ez összejön, majd akkor választanak kormányfőt. Hozzátette: szerinte a DK az egyetlen olyan ellenzéki párt, amely önállóan is kormányzóképes.

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter megháromszorozta első fordulós szavazatainak számát – hivatalos végeredmény

Dobrev Klárát nem vitte tovább az első forduló lendülete, riválisa sokkal jobban tudott mozgósítani és új szavazatokat szerezni. Megvan az előválasztás végeredménye: az ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje a 371 560 szavazatot gyűjtő Márki-Zay Péter lesz, Dobrev Klára 283 560 szavazattal lett a második. De mit jelentenek ezek a számok az első fordulóhoz képest? Ami tisztán látszik: Márki-Zay gyakorlatilag megtriplázta az első körös, 126 ezres eredményét. Az összellenzéki miniszterelnök-jelölt az első fordulóban harmadikként, 20,4 százalékkal jutott tovább. A végső eredménye viszont még akkor sem jön ki, ha a mögé beálló Karácsony Gergely 169 ezrét…

Tovább olvasom

A két miniszterelnök-jelölt már előre megbeszélte, hogy bármi lesz az eredmény, összefognak

Márki-Zay Péter és Dobrev Klára már az eredmény ismerete előtt megállapodott, hogy mindenképpen közösen képzelik el a további munkát. „Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy az ellenzéken belüli egység mindkettőnk számára létfontosságú. Én szombat este felhívtam Dobrev Klárát, és az eredményektől függetlenül megbeszéltük azt, hogy csak együtt fogunk tudni tovább dolgozni” – felelte arra a kérdésre, hogy szerinte ez az adok-kapok Dobrev Klárával mennyire segíti a későbbi közös munkát. Hozzátette, nem beszéltek még arról, hogy 23-án közös színpadon lesznek-e, de nagyon reméli. (Telex.hu)

Tovább olvasom

Dobrev Klára este nyolckor gratulált Márki-Zay Péternek

Telefonon hívta fel és gratulált Márki-Zay Péternek Dobrev Klára, aki a DK eredményváró eseményén ismerte be a vereségét. Azt mondta: “innentől nem foglalkozhatunk egymással”, mert mostantól az Orbán-rendszer lebontására kell fókuszálni. Dobrev szerint a DK megerősödve jött ki az előválasztásból, ők az ellenzék legerősebb pártja. Dobrev büszke arra, hogy nem fordultak el a baloldali szavazóktól. Értik a feladatukat, továbbra is a baloldali szavazókat képviselik az összefogásban. Köszönetet mondott minden szervezőnek, szavazónak.

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Dobrev Klára nyert, országosan azonban Márki-Zay vezet

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az első fordulóhoz hasonlóan most is Dobrev nyert, de jócskán feljött a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke az előző körhöz képest. A pontos megyei eredmény: – Dobrev Klára: 8 043 szavazat – Márki-Zay Péter: 7 616 szavazat Azz első fordulóban 2873 szavazattal csak a negyedik helyen végzett a hódmezővásárhelyi polgármester, míg a DK jelöltje 6819 szavazattal az első helyen végzett. A szavazatok több mint felét már megszámolták. Ennek alapján az látszik, hogy Márki-Zay Péter sokkal több plusz támogatót tudott bevonzani a második fordulóban, mint Dobrev Klára: Országosan Márki-Zayra eddig 121 550-nel több…

Tovább olvasom

Ki nyeri az előválasztás második fordulóját? – Utca embere videó

Az előválasztás utolsó napjaiban a JövőTV stábja ellátogatott a Nyugati pályaudvarra, hogy felmérjék a budapestiek szerint ki fogja nyerni az előválasztás második fordulóját. Az érdeklődés jelentősen nagyobb eddig, mint a szeptemberi első fordulóban, ami a gyors online szavazási lehetőségnek is köszönhető. A pénteki napon meglehet a félmilliomodik szavazó. Eddig már több mint 100 000 olyan szavazót sikerült megmozgatni és leszavaztatni, akik az előválasztás első fordulójában nem voksoltak egyetlen jelöltre sem.

Tovább olvasom

Részeredmények: hatalmas fölénnyel vezet Márki-Zay

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Márki-Zay Péter másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára. De ezek még csak részeredmények. Budapesten eddig mindenhol hatalmas különbséggel húzta be a győzelmeket Márki-Zay, de vidéken Vas megyében is győzni tudott, míg Dobrev csupán pár szavazattal tudta őt megelőzni Tolnában és Zalában. Az eddigi eredmények alapján az állás a következő: Márki-Zay: 41549 Dobrev: 27900 A szavazatok több, mint 10 százalékát dolgozták már fel, Márki-Zay az eddigi voksok 60, Dobrev a 40 százalékát szerezte meg. Budapest 1. választókerület és Nógrád megye eredményei jönnek. Nógrád megye…

Tovább olvasom