Gyöngyösi Márton szerint Jakab adja vissza a mandátumát és menjen. Kemény hangú nyílt levélben szólította fel Jakab Pétert a Jobbik elnöke arra, hogy döntse el végre, mit akar, miután a hvg.hu is arról írt minap, hogy a volt pártelnök-frakcióvezető és a Jobbik útjai elválnak, ennek formája, vagyis új párt alapítása és ezzel együtt a Jobbik hasadása is borítékolható. Sőt, a HVG úgy tudja, hogy Jakab az aktív, önálló “brandépítés” után hamarosan bejelentheti új pártját – akár már a közeljövőben, nem kizárt, hogy augusztus 20-án. Erre reagált a Facebookon közzétett nyílt…
Tovább olvasomKategória: Választások
Volt eredménye Lázár közbenjárásának, volt sofőrjét választották meg polgármesternek
Mártély eddigi első embere megtanulta, hogy jár az, aki nem hódol be feltétel nélkül a Fidesznek. Erről korábban egyértelmű nyilatkozatot adott, az időközi választáson nem is volt esélye a fideszesek által támogatott “független” jelölt ellen. Ásotthalom polgármesterének pedig a Mi Hazánk támogatásával induló Papp Renátát választották. A település irányításában 2019 óta alpolgármesterként részt vevő Papp Renáta független jelöltet választották polgármesternek vasárnap a Csongrád-Csanád megyei Ásotthalmon. A mintegy négyezer lakosú nagyközségben azért kellett választást kiírni, mert az eddigi polgármester, Toroczkai László a Mi Hazánk listájáról országgyűlési mandátumot szerzett, és ez a…
Tovább olvasomUngár Péter is megcélozza az LMP társelnöki posztját
Ungár Péter is indul az LMP társelnöki posztjáért az augusztusi tisztújításon – számolt be a Telex. Az LMP-t jelenleg Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté vezeti társelnökként. Ungár úgy tudja, hogy kettőjük közül csak Schmuck maradna társelnök, Kanász-Nagy egyéb pozícióért indul majd a párton belül. Ungár, aki eddig a párt titkára is volt egyben, azt mondta az elképzeléseiről, hogy: „Én azt tudom ígérni, hogy ha az LMP-sek úgy döntenek, hogy engem megbíznak ezzel a feladattal, azért fogok dolgozni, hogy egy olyan párt legyünk, ami komolyan veszi a magyar embereket, nem teljesen…
Tovább olvasomMárki-Zay: Nem támogatjuk a DK jelöltjeit az időközi választásokon
“Az ellenzéki szavazatok megoszlása akadályozhatja a Fidesz leváltását” – ezzel az indoklással jelentette be Márki-Zay Péter vasárnapi, Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatóján, hogy nem fogják támogatni a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjeit a következő időközi választásokon – írja a Magyar Hang. A döntést a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöksége azok után hozta meg, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK korábban a megállapodásuk ellenére többször “ráindult” ellenzéki jelöltekre. Márki-Zay megjegyezte, ettől még az MMM teljesíteni fogja az ellenzéki összefogásból adódó kötelezettségeit. A bejelentésre reagálva a Demokratikus Koalíció a sajtónak eljuttatott közleményében annyit írt: Hódmezővásárhely polgármesterével…
Tovább olvasomMegint belenyúlt és átvariálta a választási törvényt a kormány
Az Országgyűlés 144 igen, 40 nem és 5 tartózkodás mellett fogadta el kedden a választási törvény újabb átalakítását, így a magyar választási bizottságok a nem Magyarország területén elkövetett esetleges jogsértések kivizsgálására és elbírálására is hatáskörrel rendelkeznek. Ennek azért van nagy jelentősége, mert nem sokkal a 2022-es országgyűlési választások előtt kidobott, megégetett szavazólapokat találtak Romániában, nem messze Marosvásárhelytől, a magyar választási szervek pedig – jogkör híján – még csak nem is vizsgálhatták az ügyet – számolt be a HVG. Ugyancsak változás a választási törvényben, hogy immár nem csak a választott tagok,…
Tovább olvasomMezőtúron nagy fölénnyel nyert a fideszes jelölt – mintha nem is lett volna a múlt hét
Az egyik független jelölt aratta le a babérokat Borsodban, nem az, akit az ellenzék indított. Más városokban többségében fölényes Fidesz-győzelem született. Az embereket sem a súlyos korrupciós ügyek, sem a mostani húsbavágó megszorítások nem zavarják, a jelek szerint. Igaz, mindenhol igen csekély volt a szavazási hajlandóság. Tizenegy településen tartottak időközi választást vasárnap, és az eredményekben nemigen mutatkozott meg semmiféle kormányellenes hangulat az új katatörvény vagy a rezsicsökkentés-csökkentés miatt: a papírforma Mezőtúr és Esztergom mellett a nehezebb falatnak ígérkező Szentendrén is nyert a Fidesz. Az ellenzéki jelölt azt a Sajószentpétert sem…
Tovább olvasomMa is időközi választások az országban, többek között a Jászságban is
Jászboldogházán egy egyetemi hallgató csak azért indul el, hogy ne csak egy jelölt legyen. Lesz választás Sajószentpéteren, Salgótarjánban és Szentendrén is, de a legnagyobb csata Mezőtúron várható. Most vasárnap is folytatódik az időközi választások dömpingje, minthogy a koronavírus-járvány idején számos választást elhalasztottak. Ezúttal tizenegy településen lesz választás. Jászboldogházán személyes okokra hivatkozva még tavaly decemberben mondott le posztjáról a Fidesz–KDNP-s polgármester, Szűcs Lajos. Egy hirtelen haláleset következtében, barátai kérésére döntött úgy, hogy visszatér a mezőgazdaságba. Szűcs a polgármesteri tisztséget 2002 óta töltötte be, 23 évesen vette át a község vezetését, sőt, tavaly az…
Tovább olvasomBár a Fidesz nagyon nyomta, csak harmadik lett a kormánypárti jelölt Tiszavárkonyban
Az időközi választáson két független jelölt is jelentősen több szavazatot gyűjtött be, mint a fideszesek által tolt hölgy. Érdekes, hogy itt mennyire nem lett sikeres a propaganda. Hegedüs István (független) nyerte a polgármester-választást Tiszavárkonyban, ahol a képviselő-testület hat tagját is megválasztották a vasárnap tartott időközi voksoláson. A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a függetlenként induló Hegedüs István 266, Kuklics Erika pedig 231 szavazatot kapott, Bognárné Szabó Melindára, a Fidesz-KDNP jelöltjére 162-en szavaztak. A képviselőket tizenhét jelölt közül – tizenhárman függetlenként, négyen a Fidesz-KDP jelöltjeként indultak – választották ki…
Tovább olvasomMár a fővárosban is akkora az apátia, hogy rendkívül alacsony választási kedv mellett az ellenzék két helyen is veszített
Áprilisban a fővárosban nagy fölénnyel győzött az ellenzék, vidéken szinte esélye sem volt. Most jó, ha a választók harmada elment szavazni, így a háromból csak egy helyen nyert ellenzéki jelölt. Teljes a pangás. A közös ellenzék jelöltje, Vasvári László jelentős fölénnyel nyerte az időközi képviselőválasztást a főváros IV. Kerületében. Másik két budapesti kerületben viszont a Fidesz szerzett meg egy-egy eddig ellenzéki képviselői helyet. Az áprilisi parlamenti választáson is együtt szereplő MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik és DK közös jelöltjeként indult az újpesti időközi önkormányzati egyéni képviselőválasztáson Vasvári László, és vasárnap…
Tovább olvasomA Momentum új elnöke szerint a budapesti értelmiség elszakadt a vidéktől
“El kell menni az ország minden pontjára, beszélgetni kell a helyiekkel. Ott kezdődik az egész folyamat, hogy egyrészt meg kell tudnunk ismerni egymást, mert ki kell jelenteni, hogy a budapesti értelmiségi elit teljesen elszakadt a vidéki Magyarországtól, nem értik a problémáikat, nem tudják azokat kezelni. Nem jó, ha Budapestről akarják megmondani a vidékieknek, hogy nekik mi a jó. A vidékiek pontosan tudják, hogy nekik mi a jó” – mondta a 444-nek adott interjújában Gelencsér Ferenc, a Momentum frissen megválasztott új elnöke. A pártvezető szerint az ellenzéknek kormányzóképesnek kell lennie, a…
Tovább olvasom