Bemutatta programját a Fidesz támogatottja Jászberényben

Megosztás

Tiszta, átlátható és határozott városvezetés, amelyben minden jászberényi embert egyformán képvisel, ez a programja a független Besenyi Orsolyának, akit a Fidesz támogat a január 15-i időközi választáson Jászberényben.

Programjáról ma tartott sajtótájékoztatót. Ebben az áll, hogy a Város Szíve Program Jászberényről, az itt élőkről és az itt élőknek szól. Olyan programelemekkel gazdagítva, amelyeket a jászberényiek elvárásai, véleményei határoztak meg. Besenyi szerint több ezer találkozás, beszélgetés az, amire alapozva kidolgozták városi programjukat, közölte közösségi oldalán.

A várost érintő program ismertetése mellett bemutatta a Hajrá Jászberény! című újságot is, melyet hamarosan valamennyi berényi választópolgár megtalál a postaládájában.

Három gyerek, plusz a város vezetése

Besenyi kiemelete, célja egy élhető, forgalmi és közbiztonsági szempontból is vonzó város kialakítása. Programjában hangsúlyt helyez a környezetvédelemre, a sport-és kulturális élet, a civil csoportok, közösségek munkájának támogatására, a testvérvárosi kapcsolatok újraélesztésére. A valóban európai város a helyi gazdasági szereplőkkel együttműködve hozható létre – húzta alá Besenyi a Trió Fm Facebook szerint.

Gazdasági Tanácsadó Testület létrehozását is kezdeményezi., illetve a gyerekek nyelvtanulásának elősegítése érdekében a város testvértelepülésén, Vechtában egy jászberényi kollégium kialakítását szeretné elérni.

Nyitókép: dr. Besenyi Orsolya – Jászberény polgármesterjelöltje Facebook

Kapcsolódó cikkek