Az MSZP megkezdte a felkészülést az EP- és az önkormányzati választásra

Megosztás

Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a párt vezetői szombaton. A szocialisták a legjobb önkormányzati jelöltek kiválasztására az előválasztást javasolják. Az MSZP kész arra, hogy önállóan induljon az EP-választáson, de nyitott az együttműködésre is.

Hiller István, az MSZP választmányának elnöke a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, a szocialista párt minden demokratikus erővel, párttal és egyesülettel, civil szervezettel kész együttműködni, hogy a Fidesz rendszerét gyöngítse.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke emlékeztetett arra, hogy 2024-ben egy napon lesz az EP- és az önkormányzati választás. A Fidesznek az a célja, hogy visszaszerezze a 2019-es választáson elvesztett pozícióit az önkormányzatokban – tette hozzá.

Kiemelte: az MSZP abban érdekelt, hogy az ellenzék az eddigi önkormányzati helyeit megtartsa, illetve még több helyen nyerjen.
A társelnök közölte, az ellenzék csak akkor lesz sikeres, ha egy jelöltet állít a fideszes jelölttel szembe, az ő kiválasztásához az MSZP az előválasztást ajánlja.

Bejelentette, hogy az MSZP polgármesterjelöltje Székesfehérváron Márton Roland, Hajdúdorogon Csige Tamás, Budapest XVI. kerületében Csizmazia Ferenc, a XVII. kerületben Lukoczki Károly, míg a XXII. kerületben Pajin Bálint.
Azon véleményét is hangoztatta, hogy a kampányban a Fidesz “brüsszelezni” fog, hogy elterelje a figyelmet az önkormányzatok által elért eredményekről.

Komjáthi Imre társelnök az EP-választást azért tartja különösen fontosnak, mert a fideszes képviselők lejáratták Magyarországot az Európai Unióban, az ország elveszítette a szövetségeseit, elszigetelődött.

Közölte, az MSZP képes és kész arra, hogy önállóan mérettesse meg magát a választáson, de nyitott arra, hogy együttműködésben induljon a demokratikus ellenzéki pártokkal.
Elmondta, meg kell változtatni Európát, ebben pedig a baloldali eszmék, különösen a szolidaritás segíthet. Az MSZP a szociális Európában hisz – tette hozzá.

Hiller István beszámolt arról is, hogy a választmány tagjai – az év utolsó ülésére – több mint száz csomag tartós élelmiszert hoztak, amit rászorulóknak osztanak szét négy településen.

Kapcsolódó cikkek