Kisiklott egy tehervonat több vagonja Kétpónál, kettő közülük növényvédőszert szállított.
Tovább olvasomKategória: Uncategorized
Csaknem 3,5 milliárd forintba kerültek a júniusi viharok – csak a biztosítóknak
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden. Térségünk is érintett. A szövetség tájékoztatása szerint júniusban mintegy 31 500 kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításaikhoz köthetően, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 3,4 milliárd forintot. Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 2,2 milliárd forintot tettek ki, 21 ezer bejelentés nyomán. A Mabisz felidézte, hogy tavaly a május szélsőségesebb volt, így a viharszezon…
Tovább olvasomAz ügyészség napja alkalmából kitüntetéseket adtak át
Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója 1991 óta az ügyészség ünnepnapja. Az ügyészség napja alkalmából az Igazságügyi Palota dísztermében tartott ünnepségen dr. Polt Péter, Magyarország Legfőbb Ügyésze idén is elismerésben részesítette az ügyészi szervezet érdekében munkájukat kiemelkedő színvonalon és példás szorgalommal végző munkatársakat. A Legfőbb Ügyészségen a napokban tartott ünnepi rendezvényen a legfőbb ügyész kimagasló szakmai életútja elismeréséül Balázsné dr. Busku Terézia címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyészségi csoportvezető ügyésznek, valamint Daróczi András főügyészségi csoportvezetőnek ügyészségi emlékgyűrűt adományozott. Dr. Szajkó Csilla címzetes főügyészségi ügyész, mb. főügyészségi csoportvezető ügyész…
Tovább olvasomKétszázmilliót fordíthatnak szociális városrehabilitációra Abonyban
Kétszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el az abonyi önkormányzat pályázaton szociális célú városrehabilitációra. A Pest vármegyei helyhatóság az MTI-vel azt közölte, hogy a támogatást a leszakadó helyzetben lévő lakosaik közösségi és egyéni társadalmi integrációjára fordítják.
Tovább olvasomPadlásra mehettek a lakosok Tószegen
Nagy sikerrel adta elő a Veres 1 Színház a Padlás című félig mesét, félig musicalt Tószegen vasárnap este. A gyereknap alkalmából rendezett előadás ingyenes volt.
Tovább olvasomÉjjel is dolgoztak a tűzoltók a ceglédi hulladéklerakóban
A tűzoltók egész éjjel hordták a földet a tűz betakarására a Cegléd külterületén található hulladéklerakóban, ahol ezerötszáz-kétezer négyzetméteren kapott lángra a szemét még szerda délután – közölte a katasztrófavédelem pénteken az MTI-vel. A tűzoltóegységek szerda estére körülhatárolták a tüzet. A Pest vármegyei katasztrófavédelmi szolgálat irányítása mellett a ceglédi, a szolnoki, a jászberényi, a nagykátai, a dabasi, a szigetszentmiklósi, a váci és a kecskeméti hivatásos, a bicskei önkormányzati, valamint a délegyházi, a farmosi, a fóti és a lőrinc-kertvárosi önkéntes tűzoltói oltották a lángokat. Csütörtökön négy vízsugárral és egy vízágyúval dolgoztak a…
Tovább olvasomCsak egy 92 éves hölgy nem ült fel a paplannal csalónak, a többi idős ember viszont igen
A valós árnál jóval drágábban ágyneműszettet kínált idős embereknek egy nő. A Szolnoki Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 40 éves Fejér vármegyei nővel szemben.
Tovább olvasomEgyedi megjelenés és újragondolt teljesítmény, ez a Nothing Phone (1)
Egyedi fénymintával megjelenített értesítések, átlátszó, mégis ellenálló kialakítás és erőteljes működés. Ismerd meg a Nothing Phone (1) okostelefont, és fedezd fel az egyszerűségben rejlő különlegességet!
Tovább olvasomGyalogból pilóta – új kiállítás a RepTárban
A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum részére folyamatosan érkeznek hagyatékok, amelyek feldolgozásuk után a múzeum kutatószobájában foglalják el helyüket.
Tovább olvasomMár anyák napjára készítettek ajándékokat a kunmadarasi szakkörben
A kunmadarasi fazekas szakkörben is elérkezett a tanév utolsó szakköri foglalkozásának időpontja. Ez alkalom, az anyák napjára gondolva, a virágok jegyében telt. Az egyre ügyesebbkezű szakköri tagok igyekeztek az agyagból szebbnél szebb tárgyakat alkotni. A szolnoki Szűcs Andrea oktató még kiégeti az elkészült műveket és eljuttatja a tanulóknak. Szűcs Andrea fazekas népi iparművész, a népművészet ifjú mestere egész tanévben oktatta szakkörvezetőként a fiatalokat. A JNSZ Megyei Népművészeti Egyesület ezzel megköszönte a Kunmadarasi Általános Iskola vezetésének, hogy a 2022/23-as tanévben is ugyanolyan segítő partnerek voltak, mint az előző években. Egyben reményüket…
Tovább olvasom