Szolnoki szégyenfoltok: a volt főiskola kollégiuma

Több éve pusztul kihasználatlanság okán a volt főiskolai kollégium épülete Szolnokon a Mártírok útján. A volt Szolnoki Főiskola kollégiuma állítólag állami tulajdon. Sok minden lehetne az üresen álló épületből. Például fiatalok számára garzonház. Hiszen Szolnok büszke arra, hogy itt megbecsülik a fiatalokat, számítanak rájuk városi szinten. Vagy idősek otthona is lehetne belőle, hiszen abból is hiány van. Éveket kell várni arra, hogy valaki bejusson egy ilyen intézménybe. Vagy még egy javaslat: “Szolnoki hajléktalan, együttműködő fiatalokkal, önerős saját munkával egyszerű szálláshelyeket lehetne benne kialakítani. Nem kellene az egész épületet egyszerre beüzemelni.…

Tovább olvasom

Nyolcvanhét éves vezető ütött el egy 73 éves gyalogost

A Szolnoki Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 87 éves szolnoki férfival szemben, aki Szolnokon, fékezés nélkül közelítette meg a gyalogátkelő helyet és ütött el egy, az átkelőhelyen szabályosan átmenő 73 éves nőt. A vádirat szerint a 87 éves férfi 2021. augusztus 1-jén 11 óra körül, Szolnok lakott területén közlekedett az általa vezetett személygépkocsival esős időben, mintegy 50-58 km/h sebességgel. Ugyanebben az időben egy 73 éves nő elindult az úton az útburkolati jelként felfestett és közúti jelzőtáblával ellátott gyalogos átkelőhelyen. A…

Tovább olvasom

Kigyulladt az irattár a Hetényi kórházban – erre emlékeztek

2003 ugyan nem most volt, mégis sokunk emlékezetében élénken él ez az év. 2003. február 9-én hajnalban érkezett a riasztás a szolnoki tűzoltóságra, hogy a Hetényi Géza Kórház hétemeletes épületének alagsorában lévő irattár ég. A tömeges életveszély okán a legmagasabb kiemelt riasztási fokozatot rendelték el, a mentési munkálatokban nem kevesebb, mint 91 tűzoltó, harminckettő rendőr, hatvanhét katona és tizenkilenc polgári védelmi munkatárs vett részt összesen ötvenkettő gépjárművel. A tűzoltók habbal árasztották el az épület közműalagútját, és közben az irattári részleg oltását is végezték. Az oltási munkálatokkal párhuzamosan minden – az…

Tovább olvasom

Attila királynak állítanának szobrot a híres Beke Pál halmán

Szolnok határában áll a nevezetes Beke Pál halma. A halom névadója bizonyára az a Beke Pál, akinek – gyulai lovasok élén – 1561 körül végrehajtott Duna-Tisza közi vitézi cselekedeteit a Kun kódexben fennmaradt „Cantio de militibus pulchra” című históriás énekben hagyományozta ránk egy ismeretlen krónikás. Közlekedéstörténeti emlék, hiszen a közlekedés Szandán keresztül, a Beke Pál-halom mellett folyt Szajol és Törökszentmiklós felé. Csak a Tisza-szabályozási munkák alkalmával készült el a rövidebb út és a töltés Szajol felé. Számtalan legenda fűződik a dombhoz, hogy alatta mennyi sok kincs lehet. Emiatt kis híján elhordták…

Tovább olvasom

Megoldás helyett megállni tilos táblát kaptak a nyakukba a Csaba utcaiak

Újabb fejlemények borzolják a szolnoki Csaba utcában lakók idegeit. A napokban ugyanis megállni tilos táblát tettek ki az utcájukban, így immár parkolni sem tudnak saját ingatlanjuk előtt.  Levelet kapott szerkesztőségünk, amelyben egy érintett arra hívta fel a figyelmünket, hogy a napokban figyelmeztetés és tájékoztatás nélkül kihelyeztek egy megállni tilos táblát a Csaba út és a Hét vezér út sarkára, ami a kereszteződéstől nagyjából a postáig szól. A levélíró szerint lényegében büntetendő kihágást követ el az, aki csak annyira is, de megáll és kiszáll a kocsiból, hogy kinyissa a kaput ahhoz, hogy…

Tovább olvasom

Nem könnyű a romkutatók élete

Csapatunk több tagja is kimerülten és hősiesen dolgozik a földrengés súlytotta Törökország Antakya térségében Hatay tartományában. A nehéz körülmények ellenére is kitartóan haladnak előre és dolgoznak a személyek felkutatásában, kimentésében és ellátásában, közölte közösségi oldalán csütörtökön délelőtt a Kutyák Határok Nélkül Facebook. Ennek a csapatnak a tagja a szolnoki Kröpfl Erzsébet is Solka nevű kutyájával. Erzsébetről tegnap írtunk annak kapcsán, hogy hűséges négylábúja segítségével kimenthettek egy embert a romok alól. Képünkön: pár perc pihenőben, elgondolkodva az élet nehézségein Fotó: Kutyák Határok Nélkül Facebook

Tovább olvasom

Fergeteges parkolások Szolnokon

A parkolás szerves része az autózásnak, mégis sokaknak gondot okoz. Valakinek egyszerűen nem megy, míg mások szinte szánt szándékkal bosszantják ezzel autós társaikat és a járókelőket. A járművek számának folyamatos növekedése csak hab a tortán, a helyek buzgó keresése közben sokan figyelmen kívül hagyják a parkolás szabályait és zöldfelületet, kapubejárót, vészkijáratot nem kímélve rakják le a négykerekűt. Cikkünkben összegyűjtöttünk egy csokorra valót a szabálytalan, kreatív és botrányos szolnoki megoldásokból. Képek: Tróger Parkolások Facebook

Tovább olvasom

Dandársorakozót tartottak Szolnokon – vigyázzmenetben “csapatták”

Megtartották az év első dandársorakozóját az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál a napokban.Dr. Bali Tamás ezredes, a Helikopterdandár parancsnoka köszöntötte a felsorakozott állományt, néhány gondolatban ismertette az elmúlt hetek főbb történéseit. Ezt követően – a személyügyi parancsnok kihirdetése mellett – a parancsnok elismeréseket adott át. A dandársorakozó díszmenettel fejeződött be, melyhez az indulót a Légierő Zenekar Szolnok biztosította. Arról nem tudni, szó esett-e a haderőreformról, ami manapság erősen foglalkoztaja a Magyar Honvédség állományát. Mint ismert, száznál is több főtisztet és tábornokot mentettek fel a honvédségnél azóta, hogy egy januári rendelet lehetővé tette:…

Tovább olvasom

Hóágyúzásra készen állnak

Már a szolnoki Várkonyi téri domboknál várja munkába helyezését a hóágyú. A hóágyúzást csak megfelelő időjárási körülmények között lehet végezni. Nem csak a hőmérséklet, hanem a páratartalom is legalább olyan fontos. Általánosságban elmondható, hogy minél szárazabb a levegő (alacsonyabb a páratartalom), annál magasabb hőmérsékleten lehetséges a hóágyúzás. Ez azt jelenti, hogy száraz levegőn már akár fagypont is elegendő a hóágyúzás megkezdéséhez, 50-60%-os páratartalom esetén azonban kb. minusz 4 fokra van szükség. Idális a -5 fok alatti hőmérséklet, ilyenkor kiváló minőségű hó készíthető – írta a sielők.hu. Hogy mikor kezdik meg…

Tovább olvasom

Tovább “üldözik” a milliárdost

A Magyar Nemzet információi szerint újabb két gyanúsítottja van annak a büntetőeljárásnak, ami Bige László milliárdos műtrágyakirály cégéhez köthető. A Bige Holding Kft.-t érintő ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folytat nyomozást. Értesüléseik szerint a műtrágyakirály egyelőre nem gyanúsított, ám másik két ügyben már vádat emeltek ellene. Már összesen öt gyanúsítottat hallgatott ki a rendőrség a Bige László műtrágyakirály szolnoki cégével, a Bige Holding Kft.-vel összefüggésben indult büntetőügyben – értesült a Magyar Nemzet. A kormánypárti lapnál úgy tudják, az érintettek Bige vállalkozásához köthető…

Tovább olvasom