Dandársorakozót tartottak Szolnokon – vigyázzmenetben “csapatták”

Megosztás

Megtartották az év első dandársorakozóját az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál a napokban.
Dr. Bali Tamás ezredes, a Helikopterdandár parancsnoka köszöntötte a felsorakozott állományt, néhány gondolatban ismertette az elmúlt hetek főbb történéseit.

Ezt követően – a személyügyi parancsnok kihirdetése mellett – a parancsnok elismeréseket adott át.

A dandársorakozó díszmenettel fejeződött be, melyhez az indulót a Légierő Zenekar Szolnok biztosította.

Arról nem tudni, szó esett-e a haderőreformról, ami manapság erősen foglalkoztaja a Magyar Honvédség állományát.

Mint ismert, száznál is több főtisztet és tábornokot mentettek fel a honvédségnél azóta, hogy egy januári rendelet lehetővé tette: Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egyoldalú felmondással szüntethesse meg az öregkatonák szolgálati viszonyát.

Csakhogy az elküldéseknek még nincs vége. A Válasz Online szerdai cikke szerint ugyanis még csak ezután jön az alakulatparancsnokok pontozása, írta a Telex.hu a Válasz Onlline alapján.

A 45 évnél idősebb, legalább 25 éve szolgáló beosztottakat kell értékelniük öt szempont (szakmai megfelelőség, nemzetközi tapasztalat, nyelvi készség, fizikai állapot, teljesítmény értékelés) alapján. Néhány szempontnak alszempontjai is vannak.

A Válasz Online cikke szerint a Magyar Honvédség vezetői sem sejtettek semmit az egészből azelőtt, hogy a menesztéseket bejelentették, így forrásaik szerint még az is lehet, hogy a meneszteni szándékozottak listáját kiszervezték, könnyen lehet, hogy külső helyszínre.

A lap több nevet is közzétett azok közül, akiket felmentettek.

  • Sándor Zsolt altábornagyot és Simon Attila János vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar főnökének helyetteseit,
  • Bozó Tibor vezérőrnagyot, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatóját (nyugdíjba ment),
  • Lippai Péter dandártábornokot, a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokát (ő az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának megbízott dékánjaként folytatja);
  • Sándor Tamás vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Különleges Műveleti Parancsnokság parancsnokát,
  • Kilián Nándor vezérőrnagyot, egykori légierő haderőnemi szemlélőjét;
  • Ugrik Csaba dandártábornokot, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár parancsnokát, aki pilótaként vezette a Csehországban, egy légigyakorlaton összetört Gripent – ez akkor a hírekbe is bekerült,
  • Kovács László dandártábornokot, kibervédelmi haderőnemi szemlélőt

is felmentették, tudták meg forrásaiktól.

Fotó: MH Kiss József 86. Helikopterdandár Facebook

Kapcsolódó cikkek