Ismét felbukkant “az ördög ügyvédje”, januártól újabb bomba híreket ígér

A már több hatalmas botrányt is kirobbantó ismeretlen szeptember óta nem hallatott magáról, most azonban újabb csapásokat ígér a kormányoldalra. Varga Judit és Novák Katalin neve is a kalapban. Mire számíthatunk? „Januártól aktivizálom magam” – így kezdődik az a bejegyzés, amely hétfő délelőtt jelent meg Az ördög ügyvédje című Facebook-oldalon, és amelyben Novák Katalin most már államfőjelöltet és Varga Judit igazságügyi minisztert is szóba hozzák. Az ördög ügyvédje volt az, aki kirobbantotta a Borkai Zsolt korábbi győri fideszes polgármestert érintő szexbotrányt; az oldalon akkor csaknem naponta, majd hetente jelentek meg különféle állítások. Azóta…

Tovább olvasom

Novák Katalin úgy távozik miniszteri székéből, hogy búcsúzóul még ad némi pénzt a NER-es barátoknak

Több olyan szervezet és személy is kap jutalmat, akik valóban megérdemlik, ám nehéz nem észrevenni az ismételt összefonódást, hogy nagyrészt kik is kaphattak ezekből a pénzekből. Novák Katalin a hónap közepén utolsó családokért felelős miniszteri gesztusként díjakat osztott ki. A díjazottak között voltak 20-30 éve a pályán lévő szociális munkások, bölcsőde- és krízisközpont-vezetők, egyházi készségfejlesztő iskolák és roma szakkollégiumok is, de olyanok is, akik korábban kormányzati honlapokon vagy NER-es háttérintézményeknél, baráti szervezeteknél bukkantak fel – írja a Magyar Hang. Bölcsődékért díjat kapott Gál Katalin, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatói tanácsadója, mert munkahelyi…

Tovább olvasom

Még az év vége előtt emelkedik a benzin ára

A benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is emelkedni fog szerdán – olvasható a Holtankoljak.hu-n. A drágulás hatására a 95-ös benzin ára literenként bruttó 3 forinttal kerül majd többe, a gázolajért pedig literenként bruttó 2 forinttal kell majd többet fizetni. Az árváltozást eltérő módon érvényesítik a kutakon, de az elmondható, hogy az aktuális átlagárak mindkét üzemagyagfajta esetében 471–473 forintos szinten fognak alakulni – tették hozzá az oldalon.

Tovább olvasom

Levetkőzött alsógatyára egy férfi a budaörsi Auchanban és fürdött egyet a pontyok akváriumában – videó

Igencsak nagy feltűnést keltett emberünk a bevásárlóközpontban december 24-én, amikor létrára mászott, csobbant egyet alsónadrágban a pontyok kismedencéjében és onnan kívánt boldog karácsonyt mindenkinek. Ja és egy ott vásárolt pontyot vissza is engedett a Dunába. Nem mindennapi jeleneteknek lehettek szemtanúi azok, akik december 24-én az utolsó pillanatokra halasztották a karácsonyi nagybevásárlást a budaörsi Auchan áruházban. A városi gerilla- (vagy troll-) videóikról ismert Kretének (Cretins) YouTube-csatorna egyik arca, Regi nem kisebb őrültséget talált ki, mint hogy megmártózik az élő halak medencéjében – a mutatványt természetesen feltöltötték a csatorna oldalára is. Mint…

Tovább olvasom

“Az oktatás összeomlása nem jövő idő, hanem a jelen”

Annak idején nagyon sokan lenézték a “kockás inges tanárlázadást” bő tíz évvel ezelőtt, pedig ugyanúgy nagyon fontos, azóta valóban ránk szakadó problémákkal szembesülhettünk (volna) ezen keresztül. De ugyanúgy nem álltak be mögé a lényeget nem értő emberek, mint ahogy a fekete ruhás nővér mögé sem, azóta pedig láthatjuk, milyen fontos igazságokat mondott ki sok-sok évvel ezelőtt. Azóta megnézhetjük, hova jutott a közegészségügyi ellátás és a közoktatás is. Sok tekintetben visszafordíthatatlan károsodást okozott a jelenlegi kormányzat, amiből kilábalni évtizedek munkája lesz. De talán az egyik legrosszabb, hogy egyszerűen már senki nem…

Tovább olvasom

Eltalálták a hatos lottó számait, a nyertesnek 3 milliárd forintnál is több üti a markát

A hatos lottó több mint 30 éves történetében még soha nem nyertek ekkora összeget, mint ma. Szokás szerint vasárnap kihúzták a hatos lottó számait, az 51. heti nyerőszámok a következők lettek: 1, 3, 7, 12, 16, 27. Egy telitalálatos szelvény volt, a nyereménye 3 165 377 480 forint. Mint arra az Index rámutatott: a hatos lottó 1988. október 29-i legelső sorsolása óta ez a legmagasabb összegű főnyeremény, amit kifizetnek. Eddig a legnagyobb főnyeremény 2 958 307 350 forint volt még 2008-ból. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a nagy összegű nyereményekhez kizárólag nyereményigénylést…

Tovább olvasom

Idén megint lehet tűzijátékozni szilveszterkor

Tavaly a koronavírus-járvány miatti védekezési intézkedések részeként tilos volt értékesíteni és használni a pirotechnikai eszközöket, ezúttal viszont más a helyzet. Terv szerint az idén szilveszterkor teljes mértékben szabadon lehet majd értékesíteni és felhasználni pirotechnikai eszközöket – tudta meg a VG. Mukics Dániel tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője arról tájékoztatta a lapot, hogy a tűzijátékokat árusító helyek engedélyezési eljárásai december eleje óta zajlanak. A szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt árusítóhelyeken, jellemzően plázák, vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben. A piac optimistán várja az év…

Tovább olvasom

Jogtalanul használt zene miatt letiltotta a Facebook a Fidesz-kongresszusról készült videót

Az esetet Hadházy Ákos képviselő szúrta ki: a Roxette együttes “Listen to Your Heart” dala hangzott el a jogtulajdonos engedélye nélkül. “A Facebook letiltotta a Fidesz kongresszusról készült propagandavideóját, mert a Roxette együttes “Listen to Your Heart” dala a jogtulajdonos engedélye nélkül hangzott el” – számolt be legújabb posztjában Hadházy Ákos. Mint a képviselő írta: a posztnak már csak a hűlt helye látszik. “A HírTV monstre 5,5 órás (!) közetítéséből pedig levették a hangsávot azokban a percekben amikor a lopott számot játszották engedély nélkül (az Origo viszont nem cserélte ki…

Tovább olvasom

A Mediaworks összes megyei lapja ugyanazzal az alákérdezős Orbán-interjúval jelentkezett karácsonykor

Már-már hagyomány ez az ünnepekkor, ezúttal sem kellett megizzadnia a válaszadás közben a kormányfőnek. A 444.hu vette észre, hogy a Mediaworkshöz tartozó összes megyei lap ugyanazzal a miniszterelnöki interjúval jelentkezett szenteste napján. Ezeknél a lapoknál a politika rovatot nem a megyékből, hanem a Mediaworks Bécsi úti központjából szerkesztik, a miniszterelnöki interjú pedig kötelező eleme a húsvétoknak, karácsonyoknak és választásoknak is. A kormány legújabb szlogenjét idéző “Előre, nem hátra” című interjút készítő Csermely Péter természetesen semmilyen belemenős kérdést nem tett fel Orbán Viktornak. Az egyik kérdésnek titulált állítás például így hangzott: „Az új életünkben is…

Tovább olvasom

Már 45 ezernél is többen aláírták az ellenzék népszavazási kérdéseit

Egy hét alatt érték el ezt a számot, amely a szükséges aláírásoknak közel a negyede. Csütörtök estig már több mint 45 ezer aláírást gyűjtöttek össze a pontosan egy héttel korábban indult népszavazási kezdeményezés támogatására – erősítette meg több párt, nevezetesen az MSZP, a Jobbik és a Párbeszéd is az ATV Híradójának. A két kérdést Karácsony Gergely nyújtotta be, mára már a teljes ellenzék gyűjti az aláírásokat. A Nemzeti Választási Iroda december 15-én adta át Karácsony Gergelynek a Fudan Egyetemre és az álláskeresési járadékra vonatkozó népszavazási aláírásgyűjtő íveket, a pontos kérdések így…

Tovább olvasom