A kampány kezdetére időzítette évértékelőjét Orbán Viktor

Február 12-én fogja megtartani évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök, ami egybeesik az országgyűlési választás kampány hivatalos kezdetével – írja a kormánypárti Magyar Nemzet. A kormányfő egy év kihagyás után összegzi ismét Magyarország helyzetét, miután tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tartották meg a szokásos rendezvényt. A hírt Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója is megerősítette a lapnak. A lap úgy fogalmaz, Orbán hagyományosan fontos témákat érint ilyenkor, mint a távlati célok kijelölése, valamint az országra leselkedő veszélyek, de a miniszterelnök jelentős kormányzati intézkedéseket is többször ismertetett már az évértékelőjében. Hogy a külföldi sajtó…

Tovább olvasom

Határozatlan ideig tartó sztrájkra készülnek a tanárok

A közoktatásban, szakképzésben dolgozók már szervezik január 31-i figyelmeztető sztrájkjukat, amit március 16-án határozatlan idejű munkabeszüntetés követheti – szúrta ki a HVG. A sztrájkot közösen szervezi a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, amelyek úgy vélik, hogy a közoktatás elhanyagolt állapotára adandó válaszokat nem halogathatja tovább a kormány. Azt kérik a szülőktől, kollégáktól, diákoktól és a magyar állampolgároktól, hogy segítsék a tiltakozó akciójukat. A témában petíció is indult annak érdekében, hogy a kormány adjon valós válaszokat követeléseikre. Szerintük mindaz, ami az oktatásban ma történik, minden magyar állampolgárt és a gyermekeket is közvetlenül fenyegeti. A petíciót…

Tovább olvasom

“Az egyetemi modellváltás legfeljebb Varga Juditnak és a többi kinevezett fideszes kurátornak fantasztikus”

Azt mi is elhisszük, hogy a Fidesznek és a NER-holdudvarnak valóban egészen csodálatos fejlemény az egyetemek függetlenségének elvétele és kormányhű kurátorok általi irányításba vétele. A kormánypárti irányítás azt jelenti, hogy itt is Orbán Viktor kezébe került a távirányító. A hallgatók és a fiatalok semmi előnyt nem látnak abból, hogy a Fidesz-KDNP az utóbbi években einstandolta ezeket az intézményeket, ahogy sok mást is. Az LMP közleményben reagált Varga Judit valóságtól teljesen elrugaszkodott nyilatkozatára. “Varga Judit igazságügyi miniszter és egyben a Miskolci Egyetem kuratóriumi elnöke szerint a modellváltásnál “fantasztikusabb dolog kevés történt…

Tovább olvasom

Trumppal kölcsönösen támogatják egymást, a volt amerikai elnök Orbánnak szurkol a választásokon

Trumpot lenyűgözik a magyar gazdaság eredményei. Vajon mikor látta utoljára az adatokat? Az egyik fő téma természetesen az illegális bevándorlás volt, mi más. Egymás kölcsönös politikai támogatásáról, a magyar-amerikai kapcsolatokról és a migrációról is szó volt Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump volt amerikai elnök tárgyalásán este – közölte Havasi Bertalan. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint a telefonos egyeztetésen Trump gratulált a magyar gazdaság kiemelkedő eredményeihez, és azt mondta, drukkol Orbánnak a soron következő parlamenti választáson – írja a 444.hu. Orbán gratulált az arizonai kampányrendezvényhez, amin Trump arról beszélt, hogy a szélsőséges…

Tovább olvasom

Ezen már ő sem ronthat? Varga Irén elindulna az idei választásokon – videó

A közösségi média óriási követőtáborral rendelkező sztárja a TikTokon jelentette be, hogy indulni szeretne és programját is ismertette. Olyan szinten züllött le a magyar politikai élet, hogy ezen már ő is képtelen lenne rontani? Komoly bejelentést tett Varga Irén, más néven Mahiana Rosszalló, aki a TikTokon közölte, hogy elindul a 2022-es választásokon. Sőt, már egy kampányvideót is készített. „szavazatok ram dragaim higyetek el 2 ezer 22 dogos lesz gizdas” – írta a videóhoz Varga Irén, aki már választási ígéreteket is tett, elárulva, mit csinál majd máshogyan, ha ő lesz a miniszterelnök.…

Tovább olvasom

A GKI szerint a 700 forintos benzinár is elképzelhető

Ha kivezetik az árplafont, akár 700 forintba is kerülhet egy liter benzin idén – írja az RTL a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése alapján. A csatornának a GKI vezérigazgatója azt mondta, a kőolaj hordónkénti ára elérheti a 150 dollárt 2022-ben, amely nagyjából 700 forintos üzemanyagárat jelenthetne a hazai piacon. Ez természetesen akkor érvényes, ha a kormány megszünteti a novemberben bejelentett 480 forintos árstopot, olyan forgatókönyv azonban nincs, amellyel mindenki jól jár: ha elengedik az árbefagyasztást, a fogyasztók csillagászati árakkal szembesülhetnek (átmenet nélkül, ráadásul), ha azonban marad a szabályozás, a benzinkutak akár egész évben veszteségesen…

Tovább olvasom

Árad a kormánypropaganda az új Sportrádióból

Sportról csak elvétve volt szó a hétfőn indult adó első másfél napja során, Hrutka János is “picit elgondolkodott”. Hétfőn kezdte meg az adását a Sportrádió, amelynek tulajdonosa a kormánnyal remek kapcsolatokat ápoló Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a tulajdonló cég székhelye pedig Felcsúton van. Ezek alapján aligha meglepő, hogy a Telex munkatársai, akik rááldozták a hétfői napjukat, hogy meghallgassák az új adó műsorát, azzal szembesültek, hogy ömlik a kormánypropaganda. Mint írják, az első, reggel fél 7-es híradó egyetlen sporthír fért bele, cserébe szó esett arról, hogy “a Bayer-show vendége volt Nagy István…

Tovább olvasom

Megvan, mennyi politikai reklámot engedélyeznek a pártoknak a közmédiában a „gyermekvédelmi” népszavazás kapcsán

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén döntött a népszavazást kezdeményező kormány és a parlamenti frakciók politikai reklámjainak közzétételére rendelkezésre álló közszolgálati műsoridő felosztásáról – számolt be róla az MTI. A népszavazásról szóló törvény szerint országos népszavazási kampányidőszakban politikai reklámot a kezdeményezés szervezői, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok tehetnek közzé. A jogszabály szerint a politikai reklámok közzétételére rendelkezésre álló időtartam 300 perc. A népszavazási kezdeményezés szervezője és a frakciók rendelkezésére álló időtartamot egyenlő arányban kell felosztani. Az MTI emlékeztet: a népszavazást a kormány…

Tovább olvasom

Faltól Falig: Kezdjük az évet pozitívan | videó

A Faltól Falig nyolcadik adásában olyan dolgokat vesznek górcső alá, melyek sok kritikát kapnak a mindennapokban, pedig nem feltétlenül érdemlik meg. Arról is szót ejtenek, hogy alapvetően Magyarország relatíve jó hely és a magyar emberek is globális viszonylatban jól élnek. A JövőTV 2022-s évindindító adásában igyekeznek rávilágítani arra, hogy nincsen semmi baj, amíg egészségesek vagyunk és az alapvető szükségleteink biztosítva vannak. Induljunk így ennek az évnek mi is!

Tovább olvasom

Rengeteg háziorvos hiányzik megyénkből

A 2022. január elsejei adatok alapján 508 településen összesen 645 betöltetelen háziorvosi praxis van Magyarországon – derül ki a GKI Gazdaságkutató Intézet vizsgálatából. A hazai 6350 praxis közül minden tizedik betöltetlen, sőt, akár éveken át is így maradhatnak annak ellenére, hogy a praxisjog eladható, és még hitel is felvehető a megvásárlására. Az üresen álló praxisok miatt nő a működő háziorvosi rendelők túlterheltsége, ami a betegellátás romlását vonja maga után. Jász-Nagykun-Szolnok megyében 58 háziorvosi praxis betöltetlen, ezzel itt a második legrosszabb a helyzet, csak Borsod-Abaúj-Zemplén megye (73) és Pest (44) megyében…

Tovább olvasom