PDSZ: Nem egyszerre, hanem koordináltan folytatódik tovább a tanárok sztrájkja

Megosztás


A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a PSZ egy felületet hoz létre, ahol a sztrájkolók egy térkép segítségével tudják regisztrálni csatlakozási szándékukat. Egy kérdőíven keresztül lehet jelentkezni az országtérképre, ahol előre látható lesz az, hol terveznek sztrájkot a tanárok – közölte Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja.

Ez azért is fontos Nagy szerint, mert így fenn tudják tartani a sztrájkot azzal, hogy kevesebb pedagógus essen el hosszabb távon a bérétől. Hiszen a tanárok sztrájkkal eltöltött óráik után nem kapják meg a fizetésüket.

A szakszervezetek képviselői az Emberi Erőforrás Minisztériuma (Emmi) előtt jelentették be a változásokat. Korábban a PDSZ Telexnek küldött leveléből derült ki, hogy éppen szerda délutánra kezdeményeztek tárgyalást az érdekvédelmi szervezetek Kisfaludy László, köznevelésért felelős helyettes államtitkárnál. Az államtitkár válaszlevelében közölte: nyitottak az egyeztetésre, de a sztrájktárgyalások a választásokig már nem fognak folytatódni.

„A sztrájktörvény folyamatos egyeztetést ír elő a feleknek, a kormány ennek nyilvánvalóan, láthatóan nem tett eleget”

– mondta Nagy Erzsébet az Emmi épülete előtt.

A tanárok béremelést, kötelező óraszámuk csökkentését, és az iskolákban dolgozó nem pedagógus alkalmazottak fizetésének emelését követelik.

Kapcsolódó cikkek