A Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál összesen 190 millió forint tisztázatlan eredetű pénz került elő, ami állítása szerinte a nyugdíjba vonult anyja pénze – írja a 24.hu a Pénzügyminisztériumot érintő, április végi letartóztatásokról. Akkor a Központi Nyomozó Főügyészség egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárást, a bűnügyi akcióban közel 150 ügyész és rendőr vett részt, és hivatalos személyektől több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forint összegű értékpapírt és egy negyven millió forint értékű autót foglalt le, valamint több ingatlan zár alá vételét rendelte el. A lap úgy tudja, hogy a lefoglalt pénz…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Takarítónő adta be az oltásokat egy háziorvosi rendelőben
A Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai bizottsága figyelmeztetés büntetést szabott ki a vizsolyi háziorvossal szemben. A napokban kézhez vett határozat nem jogerős, a doktor fellebbezett. A vád szerint 2020 novemberében az önkormányzati rendelő takarítónője adott be öt injekciót egy betegnek. Barna Zoltánné Katalin pár hete esett át egy csípőprotézis-műtéten. Már két éve panaszt emelt háziorvosával szemben, mert amikor lábfájdalmaival hozzá fordult, a férfi a rendelő takarítónőjét utasította egy injekciókúra lebonyolítására: – Elképesztőnek tartom, hogy egy takarítónő adott be nekem több injekciót is! Ha nem dagadt volna be a tűszúrások helye,…
Tovább olvasomKikerültek a megoldások a történelemérettségi feladataihoz
A bolsevik ideológiáról és a két világháború közötti szovjet-orosz történelemről, a Rákosi- és a Horthy-korszakról, a magyarországi romákról, a reformációról és a zsidó vallásról is kaptak kérdéseket a diákok a középszintű történelemérettségi első, rövid feladatokból álló részében. Az esszéfeladatok négy témája a Kádár-korszak és az Árpád-kori magyar történelem, valamint az athéni demokrácia és a második ipari forradalom volt. Az Eduline közölte a szaktanár által kidolgozott, nem hivatalos megoldást az összes feladatra, ezek az alábbi linkeken keresztül érhetőek el: A rövid feladatok megoldásait – azaz 1-12. feladatig válaszait itt nézheti meg. A 13-es feladatot, azaz az athéni…
Tovább olvasomHarminc százalékkal többe került hazánknak az orosz gáz a piaci árhoz képest
A lakossági gáz beszerzésével foglalkozó, állami MVM ezer köbméterenként mintegy 1179 eurót fizethetett februárban az orosz gázért – számolta ki a Népszava a KSH frissített külkereskedelmi adatbázisa alapján. Tavaly decemberben az Európában irányadó, Ttf-nek nevezett holland gáztőzsde átlagára köbméterenként 1175 dollár volt. A lap ez alapján arra jutott, hogy februárban szinte pontosan a két hónappal korábbi tőzsdei, amúgy rekordszintű árat fizette a magyar állam az orosz gázért. Sőt, azt is megállapították, hogy a magyarokra szabott februári orosz gáztarifa 30 százalékkal meghaladta egyazon időszak átlagos tőzsdei gázárát. Vlagyimir Putyin Orbán Viktor február 1-jei moszkvai…
Tovább olvasomMagyarország nem támogatja az Oroszországgal szembeni újabb szankciókat
Ebben a formában felelősen nem támogatható az Európai Bizottság újabb, Oroszországgal szembeni szankciós csomagja, az ugyanis lerombolná Magyarország energiaellátásának biztonságát – idézi az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai kijelentését. A miniszter közleményét a lenti videóban tudja megnézni. Szijjártó Üzbegisztánból bejelentkezve arról beszélt, hogy a brüsszeli testület által előterjesztett javaslatok számos újabb korlátozást tartalmaznak orosz és belarusz szervezetekkel és személyekkel szemben, illetve különböző termékek importjára és exportjára, bizonyos gazdasági tevékenységekre vonatkozóan. A külügyminiszter szerint ezek az intézkedésekkel nincs gondja a kormánynak. „Emellett ugyanakkor betiltanák az Oroszországból Európába irányuló kőolajszállítást,…
Tovább olvasomCsányi Sándornak van kifogása a kormányzással kapcsolatban
“Ha akarom, akkor sok kérdésben meghallgatja a véleményemet. Őszintén szoktunk beszélgetni, tehát nem kell fontolgatnom, hogy most mit mondhatok, mit nem mondhatok, vagy miről nem beszélhetek. És ő elég okos ember ahhoz, hogy végiggondolja azokat a dolgokat, amik, nem csak tőlem, eljutnak hozzá. Ilyen értelemben van befolyásom. De úgy nincs, hogy azt mondhatnám, Viktor, légy szíves, akkor ez így legyen. Ilyen szerintem Magyarországon senkinek sincs – mondta Orbán Viktorról a Forbes magazin címlapinterjújában Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, „rendszeresen” szoktak beszélni a miniszterelnökkel, bár Csányi gyakran inkább megvárja, hogy…
Tovább olvasomVarga Judit benyújtotta a “gránitszilárdságú” Alaptörvény 10. módosítását
Legfontosabb eleme, hogy amennyiben a vírushelyzet miatt sokadszorra is meghosszabbított veszélyhelyzet végre véget ér, akkor a szomszédban dúló háború miatt ismét bármikor veszélyhelyzetet hirdethessen a kormány. „Benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 10. módosítását” – írja közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter. Hozzáteszi: az orosz-ukrán háború a második világháború óta nem tapasztalt humanitárius helyzetet eredményezett és megváltoztatta az európai gazdasági kilátásokat is. Ezen kihívások kezeléséhez és kivédéséhez hazánknak biztosítania kell a hatékony, gyors nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét. A benyújtott javaslat szövege szerint „az Alaptörvény módosítása arra ad lehetőséget, hogy a szomszédos országban felmerülő…
Tovább olvasomA visegrádi országok közül csak Magyarországon fut a lengyel háborúellenes plakátkampány
Összesen 19 országban, a visegrádi négyek közül azonban csak Magyarországon fut a #StopRussiaNow néven indított háborúellenes lengyel óriásplakát-kampány – mondta Sebastian Kęciek magyarországi lengyel rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Ljubov Nepop ukrán nagykövettel közös sajtótájékoztatóján a Népszava beszámolója szerint. A cikk szerint az autókon elhelyezett óriásplakátokat három napig lehet majd látni Budapesten, ezek az Ukrajnát megszálló orosz hadsereg egységeinek bűncselekményeivel szembesítik a járókelőket. A kampány nyolc nyelven, köztük magyarul is elindult, napok óta már a magyar facebookozók is belefuthatnak a hirdetésekbe. Kezdeményezője, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő korábban arról beszélt: a kampány a célja, hogy tudatosítsa az…
Tovább olvasomIdén már 17-en haltak meg vasúti átjáróban
2022 májusáig 39 vasúti átjárós baleset történt, amelyekben tizenheten vesztették életüket, annyian, mint tavaly egész évben. Ezeket a baleseteket kivétel nélkül mindig a figyelmetlenség és a KRESZ szabályainak be nem tartása okozta – áll a nyílt levélben. Mint írják, a döbbenetes számok mögött elmúlt életek, gyászoló családok, a súlyos sérülések okozta maradandó fizikai és lelki traumák állnak. A legtöbben a balesetet elszenvedett közúti közlekedőkre gondolnak, a mozdonyvezetőkre azonban szinte senki. Pedig az utóbbi években többen is életüket vesztetté szolgálatteljesítés közben, akik reggel elmentek dolgozni, de már soha nem tértek haza.…
Tovább olvasomErősebb allergiaszezonra számíthatunk idén
Idén az átlagosnál többen és súlyosabb tünetekkel keresik fel a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika ambulanciáját a korábban és erősebben érkező allergiaszezon miatt – közölte a Semmelweis Egyetem. Kraxner Helga, a Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika adjunktusa azt mondta, hogy a szokásosnál korábban jelentkező és erős tünetek hátterében az enyhe tél és a nagy szárazság állhat, amely megnöveli az allergén növények pollenjeinek számát a levegőben. Az egészségügyi szakember azt is elmondta, hogy sokan keresik fel a klinika ambulanciáját, de az idén az átlagosnál többen és súlyosabb tünetekkel is jelentkeznek,…
Tovább olvasom