Rezsisegélyt ad jövőre a rászorulóknak … Románia

A megemelkedett rezsiköltségek kifizetésére kapják a segélyt a románok, 4 milliárd lejt különítettek el a lakosság megsegítésére. Magyarország, esetleg? Romániában az energiaszámlák kifizetésére 1400 lejes (118 ezer forint) adómentes segélyt kapnak jövőre a rászorulók – az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a bukaresti kormány. A 4 milliárd lejes keretösszegű támogatást a 2014-2020-as többéves költségvetési ciklusban Romániának elkülönített európai uniós forrásokból fedezik, abból a pénzből, amely a regionális, illetve a humántőke operatív programban maradt felhasználatlanul. A két 700 lejes részletben – a jövő év első, illetve második felében…

Tovább olvasom

Nyolcmilliárd forint gyorssegélyt kaphat Magyarország az Európai Bizottságtól

Nyolcmilliárd forintos gyorssegélyt kaphat Magyarország az ukrajnai menekültek ellátására az Európai Bizottságtól – írja a Népszava. A pénzt elsősorban élelmezésre és szállásra, illetve adminisztratív ügyekre lehet költeni, harminc százalékát pedig civil szervezeteknek, helyi és regionális önkormányzatoknak kell eljuttatni. A pénz az EU belügyi alapjából érkezik, a létrehozásáról szóló határozat előírja, hogy a kormányzati szervekhez érkező források harminc százalékát civil szervezeteknek, helyi és regionális kormányzatoknak kell eljuttatni, amelyek oroszlánrészt vállalnak az ukrajnai menekültek ellátásában. A gyorsabb ügyintézés érdekében az Európai Bizottság nem a tényleges költségek, hanem az eredmények alapján fogja felszabadítani a pénzt,…

Tovább olvasom

Segélyakciót indít Magyarország az ukrán-orosz helyzet miatt

Híd Kárpátaljáért mottóval segélyakciót indít a magyar kormány – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Vásárosnaményban. Látjuk, hogy a civil világban is nagy a segítségnyújtásra vonatkozó akarat és szándék, a kormány ezt koordinálni fogja és állami forrásokból is hozzájárulunk ahhoz, hogy elsősorban a kárpátaljai magyarság, de „mindenki, aki az életéért fut Ukrajnából”, segítséget kaphasson – fogalmazott Gulyás Gergely. Hozzátette: most Magyarország az első biztonságos ország, és kétszázezer magyar él Kárpátalján, ezért segélyakciót készítenek elő, amit a kormányon belül Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fog koordinálni. Közlése szerint a kormány nagyon rövid…

Tovább olvasom