A Jászkarajenői Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár nem zár be, köszönhetően a korszerű és energiahatékony világításnak és fűtésnek. A napelemrendszer és a teljesen új fűtésközpont lehetővé teszi, hogy nyitva maradhassunk -olvasható Dombóvári István Facebook bejegyzésében. Az ismert humorista immár két éve vezeti a jászkarajenői Petőfi Művelődési Házat és most szeretne segítséget nyújtani az energiaválság miatt létbizonytalanságba kerülő intézményeknek, társulatoknak. “Van egy nagy színpadunk motoros függönnyel, nagyméretű vetítővászonnal, vadonatúj aktív hangtechnikával. Vannak felújított öltözőink vizesblokkal, backstage bejárattal, parkolóval” – sorolja az épület adottságait. Ha egy műsornak, vagy akár egy komplett társulatnak…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Félállásban megkeresi az eddigi tanári fizetését a Kölcseyből kirúgott pedagógus
Anyagilag még jobban is jön ki a történetből, igaz, a tanári jövedelemnél gyakorlatilag csak jóval magasabb diplomás bért találhatott, meg is találta. Óráit egyelőre képtelen pótolni a gimnázium, azok mind elmaradnak, annyira nincs, aki tanítson. Csodálkozunk? Már van új állása annak a tanárnak, akit pénteken bocsátott el a tankerület a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Részmunkaidőben is legalább annyit fog keresni, mint eddig. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) „országos munkabeszüntetésre” hívta az oktatásban dolgozókat október 5-re, az Oktatás Világnapjára. Palya Tamás szerződését még nem írták alá, ezért csak annyit árult el a Szabad Európának,…
Tovább olvasomOrszágos sztrájkot terveznek az oktatás világnapjára
Szerdán országos pedagógussztrájk lesz, amit eredetileg a két szakszervezet, vagyis a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) együtt szervezett, de végül ez utóbbi visszalépett, mert szerintük túl kevés idejük maradt a kivitelezésre. A PDSZ viszont azt javasolja, hogy szerdán mindenhol az országban legyen egységes sztrájk. Ehhez sok iskola csatlakozott, Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja lapunknak azt írta: náluk eddig 13 ezernél is több pedagógus jelezte a csatlakozását. Szerinte meg fogja közelíteni a részvétel a tavaszi országos sztrájkot, amelyen körülbelül 28 ezer pedagógus sztrájkolt. A probléma szerinte ismét…
Tovább olvasomCsúszós út, köd, vizes falevelek – legyél profi sofőr ősszel is!
Egyre rövidebbek a nappalok, egyre gyakoribb a ködös, esős időjárás, sőt olykor már fagyok is előfordulnak. A falevelek elkezdtek sárgulni, hullani. Bár mindez akár szép is lehet, az autósok számára mégis veszélyforrást jelentenek. Szeretnéd magad és családodat biztonságban tudni az utakon ősszel is? A Mio™ megmutatja, hogyan álld meg a helyed a volán mögött az év utolsó hónapjaiban is! Míg nyáron főleg a tűző nap, a heves zivatarok, a hőség nehezíti a vezetést, addig ősszel a szeles, ködös, esős időjárás, a vizes, falevelekkel borított utak adják fel a leckét az…
Tovább olvasomTörpének nevezi Orbánt legújabb posztjában Gyurcsány
A “Történelmi Törpe” szóösszetétel is elhangzik a volt miniszterelnöktől a jelenlegire. „Törpe” címmel jelent meg poszt Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán – vette észre a 444.hu. Ebben a volt miniszterelnök, aki mostanában többször jelezte, hogy készül a kormányzásra, legalább nyolc alkalommal nevezi törpének Orbán Viktort. „A Törpe pipiskedik, ágaskodik, mióta csak van. Nem szeret törpe lenni. Sejtem, lehetnek fiatalkori becsípődései is. Csak gondolom. Nagy hang, kis képesség. Egyelőre több a kudarc, mint a valóságos győzelem” – írja viszonylag az elején a volt miniszterelnök. Gyurcsány az írásának nagy részét a magyar kormány és az…
Tovább olvasomHa érdekel, hogyan vágott át minket a Fidesz-kormány a rezsicsökkentéssel, íme a teljes történet – videó
Most is több százezren, talán több millióan is azt hiszik, Orbánék közel egy évtizeden keresztül “megvédték” az alacsony rezsit és ez nekik volt köszönhető. A világpiaci áron azonban elképesztő mértékben nyerészkedtek a szolgáltatók, mivel az alacsonyabb volt, mint amit mi megvédettként fizettünk érte. Még mindig nem értjük? Nézzük meg ezt a kisfilmet. Az anomáliára Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet a Facebookon. “Ha csak egy videót néz meg arról, hogy hogyan vágta át Önt a kormány tíz éven keresztül, hogyan hazudott tavasszal, nyáron, ősszel és télen éveken keresztül, az Átlátszó…
Tovább olvasomAz állam éppen most fog eladni két újabb balatoni üdülőt
Jó eséllyel magánkézbe fog kerülni egy volt gyermektábor és a MÁV egykori üdülője. Vajon kiébe? Két állami tulajdonú, Balaton-parti üdülő elektronikus aukcióját is meghirdette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő – írja az Építészfórum. Az egyik a volt Balatonedericsi Gyermek és Ifjúsági Tábor, a másik pedig a MÁV egykori szántódi üdülője. A balatonedericsi üdülőben 2012-ig üzemelt a gyerektábor, azóta nem használják. Az üdülő Veszprém és Zala megye határában van, 300 méterre a tótól. A területén 15 épület van, amelyek felújításra szorulnak. Fénykorában a több mint egy hektár területű táborban faházakban, kőépületekben és sátrakban…
Tovább olvasomAz egész világot beleértve Magyarországon kell a legtöbbet adózni a minimálbér után
Világviszonylatban Magyarországon a legmagasabb a minimálbérek adóterhe a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves jelentése szerint, amelyben 42 ország adózását hasonlították össze – írja a G7. A gazdasági szaklap kiemeli, hogy még a liberális gazdaság mintapéldájának számító Egyesült Államok több tagállamában, és a munkabéreket legendásan magas adókkal sújtó Belgium is kisebb adó- és járulékterhei vannak a minimálbérnek. 2019-es adatok alapján Magyarországon a személyi jövedelemadó 15 százalékos, a társadalombiztosítási járulék pedig 18,5 százalék, ez összesen 33,5 százaléknyi elvonást jelent. Ezt nemzetközi összehasonlításban csak Németország közelíti meg, ahol az 5 százalékos személyi jövedelemadó és…
Tovább olvasomNáray Tamás öltözködési tippjei Novák Katalinnak – van hova fejlődni
Hazánkban egyre nagyobb hagyománya van politikus körökben a látványosan igénytelen megjelenésnek. A legnagyszerűbb példa erre Orbán Viktor harmonikázó nadrágja és mindig szűkre szabott/kihízott zakója. Ám úgy tűnik, nem csak a miniszterelnököt, de Novák Katalint sem hatják meg ezek a hóbortok. Pedig egy politikus öltözködését szigorú protokollszabályok határozzák meg. Az Egyesült Államokban komoly stílustanácsadók dolgoznak a politikusok megjelenésén és azon, hogy mit közvetítenek ezáltal a választóknak. Novák Katalin ízlésficama már Lakatos Márk stylistnak is feltűnt, most pedig Náray Tamás divattervező szólalt meg az ügyben. Már nagyon kevésszer mondok bármit is ruhákkal…
Tovább olvasomNagyot ugrik a héten a benzin piaci ára
Szerdától jelentősen emelkedik a benzin és a gázolaj beszerzési ára is, írja a Holtankoljak.hu. A 95-ös benzinért bruttó 25 forinttal kérnek majd többet, a gázolaj pedig bruttó 18 forinttal drágul, így az alábbi piaci átlagárakkal találkozhatunk majd a benzinkutakon: 95-ös benzin: 671,9 Ft/liter Gázolaj: 757,9 Ft/liter A 480 forintos hatósági áron tankolók köre nem változott, ez a drágulás azt nem érinti. A több héten át tartó jelentős árcsökkenés után egy hete kezdett emelkedni az üzemanyagok ára. (telex.hu)
Tovább olvasom