Orbán megünnepelte, hogy egy menekülteket szállító mentőhajót nem engedtek kikötni

Megosztás

Az eset ismét Olaszországban történt. A férfiakat nem engedték leszállni a hajóról, hanem visszafordították. A betegeket és a gyermekeket hagyták partra szállni.

A német zászló alatt hajózó Humanity1 nevű hajó, fedélzetén 179, a Földközi-tengerből kimentett menekülttel partot ért a szicíliai Cataniánál, fedélzetéről azonban csak a gyerekeket, a terhes nőket és a betegeket fogadták be, emellett pedig három másik, 900 embert kimentett hajót a kikötőbe sem engedtek be – írja a Hvg.

A hajót üzemeltető német jótékonysági szervezet tisztviselői vitatták, hogy csak a „veszélyeztetett” menekülteket engedték be, mondván, valamennyiüket a tengeren mentették meg és a nemzetközi jog szerint már csak ezért is jogosultak a biztonságos kikötőre. Az olaszok még ezt az intézkedést is csak azt követően hagyták jóvá, hogy Németország és Franciaország is felszólította Olaszországot, biztosítson biztonságos kikötőt a menekülteknek, és jelezték, az emberek egy részét befogadnák.

Vajon hogyan reagált a hírre az Ön miniszterelnöke? Mutatjuk, így:

„Végre! Hatalmas köszönettel tartozunk Giorgia Meloninak és az új olasz kormánynak Európa határainak megvédéséért. #KöszönjükGiorgia.”

Kapcsolódó cikkek