Beszámolt a közmédia Hadházy akciójáról – csak épp azt felejtették ki, hogy az MTVA ellen tüntettek

Megosztás

Szimplán tanártüntetésként állították be a pénteki megmozdulást, holott a résztvevők Papp Dániel vezérigazgató távozását is követelték.

Épp csak a lényeget, vagyis azt hagyták ki az M1 hírcsatorna és a hirado.hu tudósításából, hogy az MTVA épülete elé Hadházy Ákos országgyűlési képviselő által szervezett pénteki demonstráció célja a közmédia súlyos hírcenzúráinak eltörlése volt és az, hogy a hírhamisító Papp Dániel vezérigazgató távozzon az állami médiaszolgáltató éléről – írja a média1.hu.

A közmédia rövid tudósításaiban beszámolt arról a 9 pontos követelésről, amit az oktatás helyzetének javítására fogalmaztak meg tanárok és diákok, és többször élő képet is adott a tüntetésről. Azonban a média1.hu által megtalált tudósításokban elhallgatták, hogy a tiltakozást Hadházy azért hirdette meg, mert szerinte az „állami médiát vissza kell venni a köz számára”, és Papp Dániel vezérigazgatót le kell váltani.

A média1.hu a hirado.hu beszámolóiban nem talált említést arról, hogy a tiltakozás célja, hogy a közmédia a szakmai sztendereknek megfelelően működjön, ehelyett úgy tettek, mintha a tiltakozás csak tanártüntetés lett volna.

(hvg.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Kapcsolódó cikkek