Hétpontos követeléslistát olvastak fel és próbáltak meg kifüggeszteni a kolostorra. A Momentum teljes parlamenti frakciója, valamint Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő március 14-én reggel az összes kordont elbontotta az Orbán Viktor irodájául szolgáló Karmelita kolostor körül. Ezután a politikusok az alábbi 7 pontos követelést olvasták fel, és egyúttal megkísérelték kifüggeszteni azt a kolostor bejáratára, de a rendőrök megakadályozták őket ebben. Végül a követeléseket a köztársasági elnök rezidenciájára, a Sándor palotára sikerült kifüggeszteni – derült ki a Momentum alább látható Facebook-posztjából. A hétpontos lista a következő elemekből állt:
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Országos híreink
Azt ígérték, 2027 végére elkerüli a 441-es Ceglédet
A 441. számú főút Cegléd-Nagykőrös közötti szakaszának rekonstrukciójával, illetve a Ceglédet elkerülő út építésével kapcsolatos tervegyeztetésen vett részt a minap egy ceglédi küldöttség Csáky András polgármester vezetésével. A város első embere közölte, hogy Kovács Attila vezető kormányfőtanácsos, az Építési és Közlekedési Minisztérium részéről háromféle nyomvonal javaslatot ismertetett velük, melyeket már eljuttattak hozzájuk, így felkészülten tudtak az értekezleten megjelenni. A polgármester megjegyezte, hogy teljes mértékben nem tudták érvényesíteni a javaslataikat, miután két helyen is Natura 2000 területet érintene az a nyomvonal, amit ők szerettek volna. Elsődleges szempontjuk volt, hogy lakott ingatlanokat…
Tovább olvasomFontos fejlesztések az abonyi vadásztársaság életében
Az Abonyi Nimród Vadásztársaság életében több jelentős pozitív fejlemény is történt a közelmúltban. Ezek közül a talán a legkiemelkedőbbek, hogy megtörtént a vezetékes víz bevezetése a vadászházba, valamint a társaság sikeresen folyamodott támogatásért egy terepjáró gépjármű beszerzése céljából. A városi önkormányzat döntése alapján a vezetékes vizet, amelyet a külterületeken lakók részére is elérhetővé tettek, egészen a vadásztársaság Temető dűlőben található vadászházáig kivezették. Itt egy tűzcsap is létesült, ami adott esetben a környéken lakók biztonságát növeli, és sok-sok év után, amióta a vadásztársaság vadászháza itt van, végre ide is eljutott az…
Tovább olvasomA kormány új állítása, Orbán gépe Olaszországban “technikai landolást” hajtott végre
Néhány napja még simán elismerték, hogy a miniszterelnök a hazafelé úton egy kis kitérővel (?) landolt és szállt ki Olaszországban és a fényképek tanúságai szerint napokig ott is maradt egy magánprogramon. Most egyik pillanatról a másikra egy ezzel teljesen ellentétes magyarázkodással állt elő a kormány. De a szabályok szerint ez is lehetetlen, lesz még mit faragni a történeten. “Ahogyan Gulyás miniszter úr a Kormányinfón már világosan kifejtette, Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatáson volt Egyiptomban, onnan visszafelé egy technikai landolás során szállt ki egy olaszországi repülőtéren” – ezt válaszolta az RTL kérdésére Kormányzati…
Tovább olvasomElindult a tanárper, a tankerületi vezetőt a bírónő máris igazmondási kötelezettségére emlékeztette
Az általa elmondottak ugyanis hatalmas ellentmondásban vannak, saját magával került zavarba. A két kirúgott pedagógus indította a pert, hogy jogtalanul mentették fel állásából. A tankerületi vezetőt ráadásul saját jogi képviselője is véletlenül ismételten ellentmondásba keverte. Igazmondási kötelezettségére figyelmeztette a bírónő a Belső-Pesti Tankerület vezetőjét két, engedetlensége miatt kirúgott tanár munkaügyi perének első tárgyalási napjának ötödik órájában. A tankerület vezetője a tárgyalás kezdetén nemhogy képmása, de neve nyilvánosságra hozatalához se járult hozzá, így csak név nélkül hivatkozhatunk rá – adta hírül a 444.hu. A vezető pár pillanattal a bírónő figyelmeztetése előtt előbb kifejtette,…
Tovább olvasom„Nyugodtan állj kézen és fosd nyakon magad!” – ilyen „köszöntéseket” kap Cseh Katalin
Az év nőnapon kívüli maradék 364 napján egészen durva üzeneteket szokott kapni a Momentum EP-képviselője – ezekből olvasott fel néhányat. Cseh Katalin a Facebookra feltöltött videója mellé azt írta, hogy nőnap alkalmából sokan felköszöntötték, sok kedves köszöntést és virágot kapott, ugyanakkor az év többi napján egészen más üzeneteket kap. Fel is olvasott pár ilyen „jókívánságot” az alább látható videóban: Ezen kívül kívántak még Csehnek gázkamrába zárást is, de leggyakrabban szexuális aktusra buzdították. A teljes videót további “kedves” üzenetekkel itt lehet megnézni: via rtl.hu
Tovább olvasomHadházy feljelentette Orbánt, mert olaszországi kitérőt tett a kormányzati repülőgép
Hivatali visszaéléssel vádolja az ellenzéki politikus a kormányfőt, aki 3-3,5 millió forintos kárt okozhatott szerinte. Orbán Viktor február 27-én utazott Egyiptomba tárgyalni az Airbus A319-es típusú honvédségi csapatszállítóval. A gép március elsején indult vissza, azonban nem egyenesen Magyarországra jött, hanem egy kisebb kitérővel leszállt Pisában, majd rövid várakozás után elindult Budapestre. Ez a kitérő Hadházy Ákos számításai szerint nagyjából 1000 kilométeres volt, és legalább egy órával megnyújtotta a 160 fős utasszállító hazafelé tartó útját, mindez legalább 3–3,5 millió forint kárt okozott – írja a HVG.hu. Ezek alapján az ellenzéki képviselő hétfőn…
Tovább olvasomSzolnoki helikopterekkel népszerűsítették a honvédséget Békéscsabán
A Magyar Honvédség vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár és a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterbázis kiképzési feladatot hajtott végre március elején Békéscsabán és környékén. Ennek keretében egy nap a honvédség lehetőséget biztosított a honvédelem, a katonai repülés iránt érdeklődőknek a Békéscsabán levő helikopterek megtekintésére, a katona állománnyal való találkozásra. A Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 101. Fekete Imre Területvédelmi Zászlóaljának meghívására a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium is képviselte magát a rendhagyó eseményen. A programon bemutatták a legújabb rendszeresített eszközeiket, vagyis több…
Tovább olvasomSzolnoki halak kerültek a kunfehértói tóba
Nagytestű pontyok érkeztek Fehértóra, ezzel megtörtént a 2023-as szezon első telepítése a Kunfehértói Előre Horgász Egyesületnél. A szervezet 16 mázsa pontyot vásárolt Szolnokról. A fürdőtóba nagyjából 11 mázsa ponty került, köztük sok nagyméretű, 6-8 kilós is, a III. tóba pedig 5 mázsa háromnyaras uszonyost engedtek. – Az egyesületnek határozott célja, hogy minél több nagytestű pontyot telepítsünk a tavainkba. Ezáltal is szeretnénk népszerűsíteni a napijegyes horgászok körében a Kunfehértói vizeket. Tavaly is jó évet zártunk, de idén ezt is szeretnénk felülmúlni. A víz minősége kiváló, a halak nagyon szépek és egészségesek.…
Tovább olvasomNem az első: online munkát ígért a cég, majd felszívódott, tízezer embert verhettek át
Olyan is akad, aki több, mint egymillió forintját vesztette el az ügy során. A bárki számára egyszerűen elvégezhető, teljes mértékben online, mégis hatalmas bevétellel kecsegtető ajánlatokat érdemes bizalmatlansággal fogadnunk. Főleg, ha még pénzt is kérnek bármilyen jogcímen először tőlünk. Itt is egy hatalmas átverés történt. Egymillió-kétszázezer forintját veszítette el az a férfi, aki bedőlt az online munkát ígérő cég ígéreteinek, amely szerint “internetes munkával gyorsan, sok pénzt lehet keresni, de ehhez előbb be kellett fektetni valamennyit”- számolt be az RTL Híradó. Azonban nem a becsapott férfi volt az egyetlen károsult, becslések szerint legalább…
Tovább olvasom