Ismét szedte áldozatát a szolnoki rémkereszteződés, az Ady és Boldog Sándor metszéspontja. A lámpák történetesen most működtek, mégis megtörtént a baj, két autó ütközött össze. Még jó, hogy súlyos személyi sérülés nem történt, legalábbis a helyszínen erre utaló jeleket nem láttunk.
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Most épp Kunszentmártonnál gyulladt ki egy utánfutó
Óvatosan az utakon, a legfrissebb információk szerint még mindig tartanak az utómunkálatok a ma délután Kunszentmártonnál történt baleset után. A 442-es főúton egy utánfutó kapott lángra.
Tovább olvasomHálátlan hívatlan vendég: rongálással “fizetett” a lakhatásért cserébe
Rongálás és lopás bűntette miatt indítványozta az ügyészség egy 28 éves kenderesi férfi letartóztatását, aki súlyosan megrongált egy kenderesi lakóházat, ahová önkényesen költözött be, majd a tulajdonos jóindulata miatt maradhatott ott.
Tovább olvasomIttasan kerékpározva okozott súlyos sérüléssel járó balesetet
A Szolnoki Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy – a cselekmény elkövetésekor – 43 éves kenderesi férfival szemben nem gépi meghajtású jármű ittas állapotban elkövetett vezetésével súlyos egészségromlást okozó járművezetés bűntette miatt.
Tovább olvasomA józan paraszti ész fogott ki Szolnok megye legszerencsétlenebb autótolvaján
A kusturicai történetünk Szentesről indul január 26-án az éjszakai órákban. A megalapozott gyanú szerint egy öcsödi férfi felfigyelt egy autóra, elkötötte, majd úgy próbált meg kámforrá válni a rend éber őrei elől, hogy leszerelte a jármű rendszertábláját. Nem járt sikerrel.
Tovább olvasomA tolvaj csak a szomszédos házig vitte a lopott holmit, majd pechjére ismét visszament
Az eset Törökszentmiklóson történt, ahol egy férfi besurrant egy házba és eltulajdonított onnan értéktárgyakat. Lopás közben megzavarták, ennek ellenére nem sokkal később újra próbálkozott. Kár volt.
Tovább olvasomTragédia Jászszentandráson – holtan találták anyát és gyermekét
Borzalmas tragédiáról ír a police.hu kedd délután. A tájékoztatásuk szerint Jászszentandráson január 29-én, azaz tegnap két holttestet találtak egy családi házban. Kiderült, anya és gyermeke hunyt el.
Tovább olvasomHárman törtek rá éjjel a jászkiséri férfire, egyikük, biztos, ami biztos, baltát is vitt magával…
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás, magánlaksértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indítványozta az ügyészség egy felnőtt és két fiatalkorú jászkiséri lakos letartóztatását.
Tovább olvasomÁttért a szembejövő sávba a 4-es főúton, két autót ripityára tört Mercedesével, majd elfutott a helyszínről
Egyelőre meg nem erősített információként derült ki, hogy az autó lopott volt. Miért lett ekkora divat mindig elrohangászni a helyszínről? A választ tudjuk, az esetek döntő többségében a baleset utáni vérvétel jócskán okozna problémákat száguldozónknak.
Tovább olvasomMásfélmilliós kerékpárt tolt el a pékség elől a hajléktalan férfi
A Szolnoki Járási Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat egy többszörösen büntetett, 29 éves Hajdú-Bihar vármegyei férfivel szemben.
Tovább olvasom