A jászsági rendőrök elfogták a kizárólag lopásokra berendezkedett életet élő jászladányi férfit, akit gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vettek. Egy 27 éves jászladányi férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 21-én a hajnali órákban az egyik helyi élelmiszerüzletből különböző árucikkeket tulajdonított el 35 ezer forint értékben, azonban a betöréssel mintegy 250 ezer forintos rongálási kárt okozott. A bűncselekményt megelőzően 1 óra körül – nyitvatartási időn kívül – egy töltőállomásra ment be, ahonnan chipset és 20 üveg fél deciliteres alkoholt tulajdonított el. A járőröző egyenruhások épp a bűncselekmény helyszínének közelében ellenőriztek egy helyi…
Tovább olvasomKategória: Kék hírek
Halló! Rendőrség? Tűzoltóság? Mentők?
Négy kiló kábszert, plusz teljesítményfokozót vontak ki a piacról
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, akinek a lakásán megtartott kutatás során közel négy kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot, 3 millió forint készpénzt és több doboz tiltott teljesítményfokozó szert foglaltak le. A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytatott, miután olyan információ jutott birtokukba, hogy egy szolnoki férfi kábítószerrel kereskedik. A nyomozók február 21-én délután kutatást tartottak a feltételezett elkövető lakásán, melynek eredményeként több mint hárommillió forint készpénzt, 3.796 gramm kábítószer gyanúját keltő anyagot, több doboz tiltott teljesítményfokozó szert, és ezek mérésére, adagolására alkalmas eszközöket foglaltak le. A rendőrök…
Tovább olvasomKimentek az erdőbe, de baj lett belőle, amit ott művelt a két férfi és a nő
Visszatérően ellenőriznek az abonyi rendőrök a településen. Napokon belül öt embert gyűjtöttek be, akik akácfát vágtak ki és loptak el a környékről. A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrsének munkatársai ellenőriztek a Kerek-tó dűlő területén február elején.Az egyenruhások az erdőben egy velük szemben közlekedő gépkocsi sofőrjét és annak utasát igazoltatták, az autóban feldarabolt akácfatuskókat és egy láncfűrészt találtak. A két férfi már a helyszínen vallotta, ők vágták ki az fát az erdőben, mindkettejüket előállították, lopás miatt bűntetőeljárást indult. A kocsiban talált akácot a rend őrei lefoglalták, ahogyan a közelben megtalált és hátrahagyott…
Tovább olvasomNem kapcsolnak, ha csattannak, inkább repülnek
Február 13. és 19. között Magyarország egész területén a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát ellenőrizte a rendőrség. A rendőrök Szolnok megyében nem kevesebb, mint 936 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, túlnyomórészt – 732 esetben – a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övét. A gyermekbiztonsági rendszert 22 alkalommal nem használták. Ezek a számok egészen megdöbbentőek, közölte a Balesetmegelőzés Szolnok vármegye Facebook.
Tovább olvasomHátramenetben ütötte el a biciklist, aki súlyosan megsérült
Egy helyi lakos közlekedett személygépkocsival február 21-én 9 óra 10 perckor Jászberény belterületén, a Bercsényi úton. Haladása során a Zoltán utca kereszteződéséhez érve megfordulási szándékkal hátramenetet hajtott végre, melynek során a Bercsényi úttal párhuzamosan kialakított gyalogjárdán közlekedő kerékpárosnak nekiütközött. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülést szenvedett, közölte a rendőrség.
Tovább olvasomHatalmas üldözés, az ámokfutó nem véletlenül akart mindenáron menekülni a rendőrök elől – videó
A 33 éves férfi a belvárosi forgalomban is végigszlalomozott, kilenc piros lámpán száguldott át és többször is közvetlenül veszélyeztette a közlekedőket. Elfogásakor kiderült, nem a véletlen műve volt, hogy ennyire bármit megtett, hogy meglógjon. A Szombathelyi Rendőrkapitányság több rendbeli közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy férfivel szemben, aki ámokfutóként hajtott a városban. A jogosítvány nélküli sofőr egy, civil autónak látszó rendőrautó mellett áthaladva, a tilos jelzésen kezdte meg a menekülést. A gépkocsivezető a rendőri jelzés ellenére sem lassított, hanem a gázra lépett. A délutáni nagy forgalomban több közlekedési…
Tovább olvasomNem meglepő, letartóztatták az ittasan a megállóba csapódva egy fiatal lányt megölő sofőrt
Mivel jogosan lehet attól tartani, hogy a várható súlyos büntetési tétel kiszabása miatt esetleg nem maradna az országban. Az olasz sofőr a helyszínen elismerte, hogy a szonda jól mért, valóban fogyasztott alkoholt a baleset előtt. A Budai Központi Kerületi Bíróság március 21-ig elrendelte annak a külföldi állampolgárnak a letartóztatását, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a terhelt vasárnap hajnali 2-kor az autójával a József körúton a Blaha Lujza tér felé haladt, amikor a Baross utcai kereszteződésnél elvesztette az uralmát a kocsi felett, az autó…
Tovább olvasomBetörtek a jászladányi benzinkútra
Február 20-án éjszaka ismeretlen betörte a jászladányi Dózsa György úti benzinkút ablakát, majd oda bement és több csomag chipset, valamint szeszes italokat tulajdonított el. A helyi rendőrök előállítottak egy, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható jászladányi lakost. Az eljárás jelenleg is folyamatban vannak. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat eljárást. Forrás és fotó: Karcag TV
Tovább olvasomLeégett egy családi ház a Szolnok megyei Bucsán – képek
Tűz keletkezett egy családi ház egyik szobájában kedd délelőtt Bucsán, a Szondy utcában, közölte a katasztrófavédelem. A lángok átterjedtek más helyiségekre, illetve a födémszerkezetre is. A helyszínen egy szabadnapos tűzoltó áramtalanította az épületet, majd a karcagi és a püspökladányi hivatásos tűzoltók két vízsugárral beavatkoztak. Az egységek a házból két gázpalackot hoztak ki, melyet nem ért hőhatás. Bucsán körülbelül egy hónapja volt egy hasonló eset. Akkor egy teakályha kéményében keletkezett tűz kedd éjszaka, egy Móricz Zsigmond utcában található családi házban. A tűz átterjedt a hetven négyzetméteres ingatlan födémszerkezetére is, amely egy helyen beszakadt.
Tovább olvasomFogdaszolgálat után tett különleges dolgot a rendőr
Tizenkét órás szolgálata után, bevásárlását felfüggesztve segített újraéleszteni egy ceglédi őrmester. Az éjszakai fogdaszolgálat leteltével indult hazafelé a Ceglédi Rendőrkapitányság tiszthelyettese. Az őrmester betért egy közeli élelmiszerboltba, ám a polcokhoz nem akkor jutott el, amikor tervezte. Az áruház parkolójában ugyanis egy férfi rosszul lett, elájult és összeesett. Többen, köztük az őrmester is odarohant segíteni, azonnal megkezdték az újraélesztést, miközben a mentőket hívták. A kiérkező egészségügyi személyzet átvette az újraélesztést, a rendőr pedig ideiglenes infúziós állványként tette tovább a dolgát. A 78 éves férfi állapotát sikerrel stabilizálták, az őrmester pedig kiderítette…
Tovább olvasom