Rajtakapta feleségét egy fiatalabb férfival saját otthonukban, az asszony erre meg akarta gyilkolni

A fiatal szerető és a feleség is ütni-verni kezdte a doktort. Egy műanyag zsákot húztak a fejére, végezni akartak a megcsalt férjjel. Az asszony és annak fiatal tanítványa úgy is hitték, sikerült a gyilkosság, miután a megcsalt férfi félreérthetetlen helyzetben talált rá házastársára és szeretőjére

Tovább olvasom

Borzalom: a mostohaapa beismerte, hogy ő gyilkolta meg az aradi kislányt

Bár először balesetnek próbálta beállítani, végül bevallotta, hogy idegesítette őt a gyermek azzal, hogy folyton játszani akart és izgága volt. Ezért a falhoz vágta és megölte. Mégis beismerte mostoha lánya meggyilkolását az aradi férfi – írja a maszol.ro. Arról már korábban olvashattunk, hogy azonosították az aradi rendőrök azt a gyermeket, akinek a megcsonkított holttestére szombat este találtak rá Arad Buzsák nevű negyedében, egy temető mellett. A részleteket a Telex.hu osztotta meg az olvasókkal. Hétfőn azonban a 23 éves férfi még azt állította, baleset történt: éppen fürdetni készült a gyerekeket, amikor a…

Tovább olvasom

A hatóságok szerint az édesapán akart bosszút állni a gyermekét Olaszországban meggyilkoló magyar anya, ő azonban mindent tagad

Mindig újabb bizonyítékok és részletek derülnek ki a borzalmas és szövevényes ügyről. Annyi biztos, hogy az asszony már többször is ellentmondásba keveredett saját vallomásaiban. Az olasz hatóságok szerint egyre több bizonyíték utal arra, hogy az őrizetbe vett 44 éves magyar nő ölhette meg a saját kisfiát – írja az Umbria Journal. A rendőrség átvizsgálta a Lidl környékén, és a közelben megtalálták a gyanúsított babakocsiját, amiben egyelőre nem beazonosított foltokat és néhány játékot találtak. Nem sokkal később az elhagyatott épületben megtalálták egy gyerek összeszurkált, véres felsőjét, valamint egy véres kést. Ahogy korábban írtuk,…

Tovább olvasom