Ez így a járványhelyzet és a negyedik hullám közepén nem igazán hangzik jól. Valamennyivel gyengébben teljesít a Pfizer védőoltása az omikron-variánssal szemben, de az első laboratóriumi vizsgálatok alapján az ismétlőoltás ezen is segíthet, legalábbis azok, akik már kaptak ilyet, védettebbnek tűntek, írja a New York Times egy dél-afrikai kísérleteken alapuló, kedden nyilvánosságra hozott tanulmány alapján. A rossz hír: a tanulmány alapján a beoltottak testében termelődő antitestek kevésbé sikeresen akadályozták meg az omikron-variánst a sejtek megfertőzésében. A kutatók szerint ez “valamelyest” aggasztó, de semmiképp nem ok a pánikra. Ebből egyelőre csak…
Tovább olvasomCímke: vakcina
Húszezer embert olthattak be egy német professzor saját fejlesztésű, nem engedélyezett vakcinájával
A dolog szépséghibája, hogy az oltóanyag illegális, de ettől még nem tudhatjuk, hogy nem hatásos-e. A hatóságok illegális emberkísérletként kezelik az ügyet Németországban. 20 ezer embert olthattak be egy német orvos és milliomos saját fejlesztésű, illegális, koronavírus elleni vakcinájával – írja a Bild A német rendőrség még november végén lépett közbe, amikor Lübeckben két orvos az illegális oltóanyaggal kezdte beoltani az embereket. Az orvosok a Winfried Stöcker által kifejlesztett, klinikai tesztelésen át nem esett oltóanyagot adták be 107 embernek. Winfried Stöcker korábban a német hadsereg orvosa volt, jelenleg ismert milliomos vállalkozó.…
Tovább olvasomEgy tanulmány igen jó hírrel szolgált a harmadik oltásban részesülőknek
Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy szinte minden kombinációban nagyon hatékony emlékeztető oltás a Pfizer és a Moderna is. A kínairól sajnos nem tudtunk meg többet most sem. Újabb tanulmány igazolta, hogy az emlékeztető oltások jelentősen megerősítik a szervezet koronavírussal szembeni immunvédelmét – írja a Guardian. A Lancet orvosi szaklapban csütörtökön közzétett tanulmányban a brit Cov-Boost nevű kísérlet kutatói azt írták, hogy a két AstraZeneca-oltás után Pfizert kapók ellenanyagszintje egy hónappal később közel 25-ször magasabb volt, mint a kontrollcsoporté. A háromszor is Pfizer-vakcinával oltottak esetében az ellenanyagszint több mint nyolcszorosára nőtt a harmadik oltás…
Tovább olvasomEgy héttel hamarabb kezdik a gyerekeknek szánt vakcinák szállítását
Múlt héten még december 20-i kezdésről volt szó, de kiderült, hogy a gyártó hamarabb is képes szállítani, így az oltások is korábban megkezdődhetnek. A tervezettnél egy héttel korábban, már december 13-án elkezdik kiszállítani az Európai Unióban a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével az 5-11 éves korosztálynak koronavírus ellen kifejlesztett védőoltást – közölte szerdán a német szövetségi egészségügyi miniszter a Telex szerint. Jens Spahn Twitter-bejegyzésében azt írta: „sikerült elérnünk, hogy az 5-11 éves gyerekek számára az oltóanyagot egy héttel korábban szállítják az egész EU-ban, erről a gyártó biztosított minket”. Ez a…
Tovább olvasomA Szputnyikkal oltottak nem léphetnek be az USA területére
Akik az orosz vakcinát kapták nem kapnak beutazási engedélyt az Egyesült Államokba. Érdekes viszont, hogy a kínai oltóanyag nem került tiltólistára, aki Sinopharmot kapott, utazhat. A hétfőn életbe lépő új szabályok értelmében az USA elfogad minden olyan oltóanyagot, amelyet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal vagy az Egészségügyi Világszervezet rendszeres vagy sürgősségi használatra jóváhagyott. Ide tartoznak a Pfizer, a Moderna, a Johnson & Johnson, az AstraZeneca és a kínai Sinopharm és Sinovac vakcinák – de a Szputnyik V nem. Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke azt mondja, hogy…
Tovább olvasomTípusonként eltérő, mennyire csökken a vakcinák hatékonysága
Amerikai tudósok kimutatták, mennyit csökkent több hónap elteltével akoronavírus elleni védőoltások hatékonysága – számolt be róla a HVG.hu. Az eredmények szerint az Egyesült Államokban használt mindhárom vakcina veszített a hatékonyságából. A tudósok majdnem 800 ezer amerikai veterán adatait elemezve azt találták, hogy március elején, amint a delta variáns terjedni kezdett szerte az országban, a három oltóanyag nagyjából egyenlő mértékben védett a fertőzéstől, a következő hat hónapban kezdett drámaian csökkenni a hatékonyságuk. Szeptember végére a Moderna kétdózisú vakcinájának hatékonysága a márciusban mért 89 százalékról 58-ra csökkent. A Pfizer/BioNTech szintén kétdózisú oltóanyagának hatékonysága…
Tovább olvasomEz rosszul hangzik: két európai országban is felfüggesztették a fiatalok Moderna-oltását lehetséges komoly mellékhatások miatt
Dánia és Svédország úgy döntött, ez így számukra túl kockázatos. Sajnos látható, hogy szinte minden vakcinánál előbb-utóbb valami kiderül. Magyarországon engedélyezték ennek az oltóanyagnak a 12-17 év közötti korosztálynál való felhasználását. Dánia felfüggesztette a Moderna koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását 18 év alattiak számára, miután olyan lehetséges ritka mellékhatásokról kaptak jelzéseket, mint a szívizomgyulladás – közölte szerdán a dán egészségügyi hivatal a Reuters-szel. Szerdán Svédország is közölte, hogy hasonló aggodalmak miatt szünetelteti a Moderna vakcinájának alkalmazását. A legfőbb különbség a két ország intézkedése között, hogy a svéd hatóságok a 30 évesnél fiatalabbak…
Tovább olvasomHarmadik oltást javasolnak a Pfizerből és a Modernából is, bár nincs igazi bizonyíték arra, hogy bármennyire is növelné az antitestképződést
Most úgy tűnik, ha növeli, akkor is csak néhány esetben. De akkor is megérné beadatni már félévente? Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emlékeztető oltást javasol a BioNTech/Pfizer gyógyszergyárak Comirnatv és a Moderna gyógyszercég Spikevax nevű koronavírus elleni vakcinájából – közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség. Az uniós gyógyszerügynökség közölte: vizsgálatok kimutatták, hogy a BioNTech/Pfizer és a Moderna vakcináinak egy további adagja növeli a Covid-19-et okozó vírus elleni antitestek előállításának képességét a legyengült immunrendszerű, köztük a szervátültetett betegeknél. Bár nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy az új…
Tovább olvasomHamarosan akár 5-11 éveseknek fejlesztett koronavírus-vakcinát engedélyezhetnek
Heteken belül megindítja az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegségtől (Covid-19) az 5-11 éves korosztályba tartozó gyermekeket védő oltás engedélyezetési eljárását a BioNTech – mondták a német biotechnológiai vállalkozás alapítói egy pénteki interjúban az MTI tudósítása szerint. Özlem Türeci és Ugur Sahin a Der Spiegel című hírmagazinban közölt interjúban elmondta, hogy a következő hetekben világszerte, így Európában is benyújtják az öt-tizenegy éves korosztályon végzett vizsgálatok eredményeit és kérelmezik a vakcina engedélyezését erre a korcsoportra. Az adatok megfelelőek, és “minden a terv szerint halad” – húzták alá, hozzátéve, hogy már el…
Tovább olvasomOrbánék kilépésének köszönhetően hazánk akkor is bukja a Pfizer-vakcinák lehetőségét, ha kormányváltás történik
Meg is magyarázták a miniszterelnökségen, hogy miért léptünk ki a szerződésből egyedüli EU-s országként. Ennek eredménye pedig nagyjából borítékolható: aki oltást akar, választhat a csodálatos kínai és orosz vakcina közül, ami a Fidesznek eddig is óriási üzlet volt. Egy esetleges kormányváltás esetén sem lenne Magyarországnak lehetősége visszalépni az oltóanyag-beszerzései rendszerbe, hogy továbbra is megkaphassa a Pfizer-BioNTech-típusú koronavírus elleni vakcinát – derül ki az Európai Bizottság (EB) elnökének válaszából. A Napi.hu arról írt, hogy Ursula von der Leyen a Demokratikus Koalíció (DK) kérdésére azt válaszolta, „az Európai Bizottság sajnálja, hogy Magyarország úgy…
Tovább olvasom