Kutatás: az omikron-variáns ellen a védőoltás is kevésbé véd

Megosztás

Ez így a járványhelyzet és a negyedik hullám közepén nem igazán hangzik jól.

Valamennyivel gyengébben teljesít a Pfizer védőoltása az omikron-variánssal szemben, de az első laboratóriumi vizsgálatok alapján az ismétlőoltás ezen is segíthet, legalábbis azok, akik már kaptak ilyet, védettebbnek tűntek, írja a New York Times egy dél-afrikai kísérleteken alapuló, kedden nyilvánosságra hozott tanulmány alapján.

A rossz hír: a tanulmány alapján a beoltottak testében termelődő antitestek kevésbé sikeresen akadályozták meg az omikron-variánst a sejtek megfertőzésében.

A kutatók szerint ez “valamelyest” aggasztó, de semmiképp nem ok a pánikra. Ebből egyelőre csak annyi következik, hogy az omikron-variáns nagyobb eséllyel okoz ún. breakthrough fertőzéseket. A kutatók szerint ugyanakkor a védőoltás sokkal szélesebb körű immunválaszt vált ki, melynek a neutralizáló antitestek csupán a részei. Vagyis a mostani, az antitestek hatását vizsgáló kutatás nem fest teljes képet az oltások nyújtotta védelemről.

“Bár úgy gondoljuk, hogy nagyszámú fertőzés lesz, ez nem feltétlenül okozza majd az ellátórendszerek összeomlását” – nyilatkozta a kutatást végző durbani Africa Health Research Institute virológusa, a kutatást vezető Alex Sigal. “Én úgy tippelem, hogy kontroll alatt tartható lesz [a járvány]” – mondta.

Sigal és kollégái a Times beszámolója szerint az elmúlt két hétben nyaktörő sebességgel dolgoztak, tenyésztették a vírust és tesztelték, hogy hogyan reagál az antitestekre. “Ha nem a vírus öl meg, akkor a fáradtság” – mondta erről Sigal.

Sigalék előzetesen attól a horrorforgatókönyvtől tartottak, hogy a vakcinák semmiféle védelmet nem nyújtanak majd az omikron-variánssal szemben. Elképzelhetőnek tartották ugyanis, hogy az omikron mutációi révén új utakon is be tud jutni a sejtekbe, ami teljesen használhatatlanná tette volna a jelenlegi vakcinák hatására termelődő antitesteket. Ez a hipotézisük szerencsére tévesnek bizonyult.

Mindazonáltal az omikron így is sokkal fertőzőbbnek bizonyult, méréseik szerint az új variánssal szemben az oltások termelte antitestek – még azon pácienseké is, akik az oltás mellett korábban fertőzésen is átestek – negyvenedannyira védtek, mint a korábbi variánsokkal szemben. Ilyen alacsony fokú védettség pedig nem óv meg az áttörő fertőzésektől.

A tudományos közvéleményt mindez annyira nem lepte meg. “Nagyjából erre számítottunk” – mondta a Timesnak Theodora Hatziioannou, a Rockefeller Egyetem virológusa, aki nem vett részt a kutatásban. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek