Jótevőivel végzett a tószegi gyilkos – Elfogta a rendőrség F. Ferencet

Közel egy napon át helyszíneltek a bűnügyi technikusok a tószegi Tiszavirág utcában, ahol hétfő este találtak rá B. Mihály holttestére. Az 50-es éveiben járó férfi többé nem ölelheti magához unokáit, egykori munkatársa végezhetett vele. F. Ferenc után hajtóvadászat indult, mint kiderült, a férfi jótevője párjával, Zsuzsával is végzett.

Tovább olvasom

Szolnokon és környékén balesethullám söpör végig csütörtökön, ismét autó ütközött személyvonattal, a sofőr elhunyt

Még vége sincs a napnak, de felsorolni is hosszú, mennyi baleset történt a csütörtöki nap során Szolnokon és környékén. Az egyik legkomolyabb megint egy vasúti átjáróban történt, ahol a személyautó a vonat elé hajtott. Az autó vezetője nem élte túl az ütközést.

Tovább olvasom

Szolnoki drogterjesztőt fogtak el – a hűtőtáskából került elő a kábítószer

Egy személygépkocsi ellenőrzése során került átvizsgálásra a jármű, amiben egy 35 éves szolnoki férfi és élettársa ült. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának munkatársai az ellenőrzés során 995 g össztömegű kábítószert találtak egy hűtőtáskába rejtve.

Tovább olvasom

Új fogorvos rendel októbertől Tószegen

Október 1-től dr. Versitz Izabell Tószeg hivatalos fogorvosa – közölte dr. Gyuricza Miklós a közösségi oldalán. A polgármester hozzátette, dr. Nánai Zoltán értékesítette praxisjogát, melyet dr. Versitz Izabell vásárolt meg, a praxis ugyanis az azt működtető orvos saját tulajdonát képező, vagyoni értékű jog. Az önkormányzati képviselő-testület a feladatellátási szeződést már meg is kötötte a doktornővel, így október 1-től dr. Versitz működteti a tószegi fogorvosi praxist. A polgármester megköszönte Nánai doktornak a mintegy két évtizedes tószegi fogorvosi munkáját, dr. Versitznek pedig sikeres gyógyító-megelőző munkát kívánt. Forrás és fotó: Gyuricza Miklós Facebook

Tovább olvasom