Kállai Mária elhagyta a valóságot

Kállai Mária Jász-Nagykun-Szolnok megye 1-es számú választókerületének parlamenti képviselője és az országgyűlés egyik legpasszívabb pártkatonája az utóbbi hetekben nagyot ment a Facebookon. Szinte minden napra jut egy bejegyzés, ahol a nagy gondolkodótól, Orbán Viktortól idéz, vagy éppen a kötelező mantrákat osztja meg hűséges követőivel. Kállai szerint minden baj okozója az ellenzék, illetve a háború. Előszeretettel fantáziál arról, hogy mit tenne most Gyurcsány és a baloldal. Hipotézisei ugyanazon filozófiai füzéren csüngenek: minden a lehető legjobban alakul a kormány védőszárnyai alatt. A pedagógus végzettséggel rendelkező szolnoki politikus nagy mestere a mellébeszélésnek: egy…

Tovább olvasom

Egy 13 éves fiú vezetett és okozott tömeges halálos balesetet

Az eset Texasban történt, ilyen korú személy még ott sem vezethet gépjárművet. Kilenc halott a baleset mérlege. Kilencen meghaltak egy autóbalesetben Texasban, miután egy terepjáró bal első gumija defektet kapott, és nekiütközött egy szembejövő furgonnak. Mindkét autó kigyulladt. A terepjárót egy 13 éves fiú vezette, aki 38 éves utasával együtt életét vesztette, akárcsak a furgon nyolc utasából hatan. Ők mindnyájan egyetemi sportolók voltak, köztük egy portugál és egy mexikói. A két kanadai túlélőt kórházban ápolják. A fiú nem vezethetett volna legálisan, mivel a texasi szabályok szerint csak 15 éves kortól…

Tovább olvasom

Halak és vízi állatok hullottak az égből Texasban – nem, nem a szilveszteri alkohol okozta látomás volt

Bár nem gyakori, máshol is történt már hasonló, van, ahol kifejezetten örülnek ennek és várják. A sok szempontból rettenetes 2021 még az utolsó előtti napján is tudott meglepetéssel szolgálni a fantasztikus nevű, Texas államban fekvő Texarkana lakóinak. Amint a város Facebook-oldalán is írták, halak potyogtak az égből. Az oldal adminjai biztosították róla a lakosokat, hogy nem káprázott a szemük, ami történt, egy különleges természeti jelenség, még ha meglehetősen ritka is. A vízi lényeket vélhetően a forgószél szállította. Bár valóban ritka, hogy halak, apró rákok és békák hullanak alá az égből, megtörtént…

Tovább olvasom

Durva: 60 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki Észak-Amerikában, Texasban 30 fokos hőség van

Tény, hogy nem ugyanolyan az időjárás általában az USA déli államaiban, mint a kanadai határhoz közel, de ilyenre azért elég ritkán van példa, hogy Texasban karácsony napján 30 fokos hőség tomboljon. Bő ezer kilométerrel északabbra pedig tombolnak a mínuszok, kicsit még északabbra pedig már mínuszban van a harminc. Szélsőséges időjárást hoz karácsony első napja az amerikai kontinensre, 60 fokos hőmérséklet-különség alakulhat ki egy aktív ciklon miatt – írja az Időkép Kanada nyugati részén -30 fokos fagy jöhet, de az óceáni éghajlattal rendelkező partok mentén is jóval hidegebb lesz a megszokottnál. A…

Tovább olvasom