Kis cigánytelepről a nagy cigánytelepre – felzárkóztatás Magyarországon

Több mint 1,7 milliárd forintnyi uniós támogatást vont vissza az Európai Bizottság, mert a nyíregyházi önkormányzat szociális városrehabilitációs projektje úgy számolta volna fel a szegregációt, hogy egyik telepről a másikra költöztette az ott élőket. Nyíregyháza önkormányzata 1.7 milliárdot nyert az uniótól arra, hogy a szegénytelepen élőket, összesen 200 főt integráljon és a városba költöztessen. Az önkormányzat felszámolta a Keleti-gettót, majd éppen az ellenkezőjét tette, mint amire pénzt nyertek: egy másik gettóba költöztette a romákat. Mivel az unió nem erre adta a pénzt, hanem a felzárkóztatásra, így az Európai Bizottság vissza is…

Tovább olvasom

Vissza kellett fizetni az EU-s támogatást, mert egyik gettóból a másikba költöztették a romákat – videó

Arra kapott 1,7 milliárdot a nyíregyházi önkormányzat, hogy segítsék a deszegregációt, de valójában éppen a szegregációt mozdították elő ezzel a lépéssel, ezért vissza kellett fizetniük a tetemes uniós támogatást az Európai Bizottságnak. A nyíregyházi önkormányzat még 2017-ben nyert 1,726 milliárd forintos uniós támogatást szociális városrehabilitációra. A városban a Keleti telep nevű szegregátumban az önkormányzat lakásszerződései alapján a projekt indulásakor nagyjából 200 ember élhetett. A cél az volt, hogy a frekventált helyen lévő, de zsúfolt, lelakott ingatlanokból úgy költöztetik ki az itt élő romákat, hogy ne egy szegregátumban legyenek, valamint a Huszár telep…

Tovább olvasom