Megújulnak a megye egyes útszakaszai

Mezőtúr és Szarvas között, a 4631-es úton egy több mint 1,7 kilométeres szakasz újul meg. Az 5+550 és 7+304 kilométerszelvények között zajló felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, az útszéleken történő talajstabilizációról, majd új stabilizációs réteg építéséről. Ezt követően a teljes felületen új aszfalt kötőréteg, kopóréteg és stabilizált padka épül, valamint lecserélik a KRESZ táblákat és tartós burkolati jeleket is festenek. A szoljon.hu oldalon olvasható tájékoztatás szerint a fejlesztés hetvenöt napot vesz igénybe. Emellett több mint 1,9 kilométeren újul meg az 3226-os jelű, Jászalsószentgyörgyöt Tiszasüllyel összekötő út 12+850 és 14+761 kilométerszelvények közötti…

Tovább olvasom

Videóra vették a fehér „csodaszarvast”

Feltehetőleg először sikerült videót készíteni arról a hófehér szőrű dámvadról, amit már többször is észleltek Nógrád megyében. A felvételeket a 444.hu szerkesztőségébe juttatták el. Nógrád megye leghíresebb vadállatát 2019-ben fényképezte le először egy helyi nő, aki elmondása szerint már egy évvel azelőtt is találkozott az igen látványos külsejű dámvaddal. A sajtóban csodaszarvasként elhíresült példány a flavizmus nevű, pigmenthiányos mutáció miatt fehér. Ha a pigmenthiány az egész testre kiterjed, akkor beszélünk albinizmusról, ilyenkor a szem piros, az orr előtti szőrtelen terület pedig rózsaszín. A flavizmustól szenvedők egyes szaruképletei vagy a szivárványhárttyájuk barna lehet.

Tovább olvasom

A fideszes polgármester telefonon alázta képviselőtársát, a nő azonban rögzítette a beszélgetést – videó

A bíróság becsületsértésben bűnösnek találta Babák Mihályt, aki ezért megrovást kapott. Becsületsértésben találta bűnösnek és ezért megrótta első fokon a békéscsabai bíróság Szarvas fideszes polgármesterét, számolt be az RTL Klub Híradója. Babák Mihály telefonon alázta egyik képviselőtársát. Az ügyvédnő rögzítette a beszélgetést és bírósághoz fordult. „Én Szarvas polgármester vagyok, nem Pecsenye Erzsébet ügyvéd. Ne szarakodjál velem össze-vissza, b*szd meg!” – mondta Babák a képviselőnőnek. Az RTL beszámolója szerint a március 15-i ünnepség miatt alakult ki konfliktus köztük. Rendezni nem sikerült, a telefonbeszélgetést a polgármester azzal zárta, hogy „Te olyan hülye…

Tovább olvasom