Végre megújult a jászberényi kórház több szakrendelője

A térség lakói és az idelátogató érintettek között inkább hírhedt, mint híres Jászberényi Szent Erzsébet Kórház ezúttal pozitív hírekről számolt be. Egy 2017-es pályázati felhívás apropóján kezdődő közös gondolkodás nem volt döccenőktől mentes, de végül sikeresen, teljesen felújított formájában fogadhatja több szakrendelő a pácienseket.

Tovább olvasom

“A Fidesz most felméri, a következő évben pedig államosítja is a szakrendelőket”

A DK politikusai szerint a kormánypárt szándéka több, mint egyértelmű, tiltakozni kell az ellen, hogy Orbánék a szakrendelőket is államosítsák. Az államosítás után pedig nagyon gyakran következik az újra magánkézbe adás, csak akkor már a számukra megfelelő embereknek. Két kispesti DK-politikus tiltakozott a szakrendelők – kormányzati részről még nem eldöntött – államosítása ellen. Arató Gergely, a kerület országgyűlési képviselője felidézte: a múlt héten 18 órán át vitatkoztak a Parlamentben az egészségügyi törvény módosításáról, követelték, hogy mondja ki a kormány, mi a szándéka a szakrendelőkkel, de a kormányzati illetékesek csak tereltek…

Tovább olvasom